Eörsi László: Az ’56-os háryjánosok
Ahogy 1945 után a magyar partizánok létszáma a többszörösére emelkedett, és ahogy az antifasiszta küzdelmeiktől visszhangzott a sajtó, hasonlóképpen gyarapodott a rendszerváltás után az antikommunista szabadságharcosoké. Tekintve, hogy óriási bátorság kellett a világ legerősebb szárazföldi hadseregének egységei ellen fegyvert ragadni, jó néhányan nem is tudtak ellenállni annak a kísértésnek, hogy utólagosan – a kockázatok vállalása nélkül – faragjanak szabadságharcost magukból. Többségüknek sikerült rászedniük a közvéleményt.
Az emigránsok körében természetesen 1989-ig is növekedett a számuk. A kiemelkedés vágya már a forradalom napjaiban is előtört, ám később, a megtorlás idején ez óriási veszélyekkel járt. Ugyanis a bíróság nem feltétlenül fogadta el, hogy a vádlott annak idején csak füllentett. A rovott múltú Szörtsey István lódításai végzetesnek bizonyultak. A forradalom idején elhitette környezetével, hogy ő a Corvin köziek vezetője, ám légből kapott állításait balszerencséjére hamis tanúvallomások is megerősítették. Így 1957 novemberében halálra ítélték és kivégezték.
A múlt másképp lesz mozgalom élharcosai többnyire nem elégedtek meg az egyszerű, „névtelen” utcai résztvevő szerepével, pedig úgy jóval kisebb eséllyel derülhetne ki a kópéskodás. Az újdonsült szabadsághősök rendre nagy létszámú csoport parancsnokaként szeretnének tekintélyt szerezni, ennek elfogadtatásáért azonban alaposan meg kell küzdeniük. Ebben a küzdelemben elsősorban a kutatók válnak fő ellenségükké, akik – ha meg akarják őrizni szakmai presztízsüket – kénytelenek fellépni a legendaterjesztőkkel szemben, bár ez esetenként igen népszerűtlen feladatnak bizonyul. A háryjánosok számának becslésére nem vállalkozom. Mindenesetre még az 1956-os Intézet Oral History Archívuma számára készült interjúk jelentős részében is álötvenhatosok halandzsáznak. Orbán Éva pedig – aki sorozatban jelentette meg interjúköteteit, deklaráltan nem vizsgálja meg az elmondottak valóságtartalmát. Igyekeztem a leggátlástalanabb, mégis legsikeresebb blöffmestereket kiválasztani, illetve azokat, akik a virtuális ’56-os szerepüket politikai karrierjük érdekében mozgósították.
Tamás Gáspár Miklós: A melfi konstitúciók óta
Először azt hittem, hogy amikor a magyarországi tanárok és diákjaik tiltakozó mozgalmának ellenzői azt írják és nyilatkozzák, hogy nem találják a törvénykönyvekben a „polgári engedetlenség” fogalmát, akkor vagy tréfálnak, vagy tudatlanságot színlelnek. A frázist már nagyjából egy hónapja ismételgetik anélkül, hogy bárki ellentmondana nekik; ez már gyanús volt. Ezek után az is föltűnt, hogy maguk a tiltakozók se tudják, hogy a „polgári engedetlenség” (civil disobedience) mit jelent, többen valaminő rejtelmes okból a „vadsztrájk” (wildcat strike) fogalmával tévesztik össze, amelyet történelmileg jó fél évszázaddal megelőz. (…)
Eörsi Mátyás: Háború és béke – 2022
A náci Németország terjeszkedése nem a világháború kirobbantásával, hanem Anschluss-szal kezdődött, amikor is – történelemből gyengébb olvasóim számára írom, 1938 március 12-én – egyszerűen megszállta, majd saját magához csatolta Ausztriát. Ezzel egyidejűleg bejelentette igényét Csehszlovákia németek lakta Szudéta-vidékére, ami érthetően komoly riadalmat keltett Európa-szerte. Hol szabja a bestia (Hitler) a határt? Meddig akar menni? Kielégíthető az igénye? Talán, ha egy kicsit engedünk neki – gondolta a világ – akkor megszelídíthető?
Ezekkel a gondolatokkal utaztak az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország vezetői Münchenbe. Ne feledjük, mindössze 20 év telt el az I. világháború vége óta, így teljességgel érthető, hogy Európa vezető nagyhatalmai a békét szerették volna megőrizni. Kifejezett ellenszenvvel és növekvő félelemmel figyelték Hitler bel- és külpolitikáját, és minden tőlük telhetőt meg kívántak tenni az európai béke megőrzése érdekében. Így jobb meggyőződésük ellenére beleegyeztek Csehszlovákia szétdarabolásába, Csehszlovákia németek lakta területeinek német megszállásába.(…) A következményeket tudjuk. Hitler néhány hónap elteltével megszegte a megállapodást és megszállta Csehszlovákiát. A Lengyelországgal 1934-ben megkötött megnemtámadási szerződést öt évvel később szegte meg, így 1939 szeptember 1-én elkezdődött a történelem minden korábbinál pusztítóbb, minden korábbinál nagyobb emberáldozatot és mérhetetlen anyagi kárt követelő háborúja, a II. világháború.
Timothy Garton Ash-sel Váradi Júlia beszélgetett
Azon ritka történészek egyike, aki a nyolcvnas évek vége óta tökéletesen rálátott a kelet-közép-európai régió politikai összefüggéseire és jelenkori történelmére. Most is folyamatosan figyeli és elemzi, sőt szívén is viseli Európa ezen része sorsának alakulását. Könyveiben, elemzéseiben hosszú időn keresztül bizonyos fokú optimizmussal tekintett az említett régió jövőjére.
Most is optimista?
Hadd hivatkozzam Vaclav Havel-re, aki határozott különbséget tett optimizmus és remény között. Ő azt mondta, optimizmus az, amikor elhisszük, hogy a dolgok jobb irányba fordulhatnak, a remény, amikor látunk olyan célokat, amelyekért érdemes harcolnunk. Ilyen értelemben inkább reménykedő vagyok, mint optimista.
De ugye 1989-ben nagyon is optimista volt?
Hát ki nem volt optimista a kelet-európai nagy változások idején?? Abban az évben! De ha megnézi azt a könyvemet, amelyet kicsivel később arról az időszakról írtam, elolvashatja, hogy hamarosan már mennyire szkeptikusan láttam Közép-Európa jövőjét. Elég gyorsan kiderült, hogy a nacionalizmus, a tekintélyuralmi rendszer, az etnikai feszültségek kora nagy valószínűséggel visszatér. Biztosan emlékszik az akkori viccre, amely úgy szólt, hogy az akváriumban úszkáló halakból lehet halászlé, de a halászléből már soha nem lesz akvárium. A joggal megkérdőjelezett optimizmusunk csak jóval később tört elő, valamikor a 2000-es évek elején.
Váncsa István: Euxit avagy hinaus mit uns
Ha Brüsszel átlép egy határt, nem feltétlenül kell tovább erőltetnünk ezt a kapcsolatot – mondta a Mandinernek Fricz Tamás, a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője, aki már csak társadalmi funkciójából fakadóan is roppant fontos ember, kormányzati berkekből származó információk őre, sőt esetleg generátora. Ez utóbbi azért valószínű, mert nevezett személy nemcsak a kormányzó urunk dicsőségét hirdető reprezentatív felvonulásokat szervezi, hanem szabadidejében politológiával is foglalkozik, tehát elvárható tőle, hogy egyszerű tényekkel találkozván mélyreható következtetésekre jusson és azokat valamennyiünk okulása érdekében közkinccsé tegye.
Ilyen tény például az, hogy pártunk a közpénzek magánvagyonná konvertálását illetően a kezdetektől fogva nagy érdeklődést és rátermettséget mutat.
Másik ilyen tény, hogy országunkat az Európai Unióhoz való csatlakozást követően köznapi ésszel felfoghatatlan pénztömeg árasztotta el, pártunk pedig 2010 után ennek a kincsnek egyedüli őre, gyámja, oltalmazója lett. Ez irányú munkáját fölöttébb gondosan végezte és végzi, elannyira, hogy a magyar rónán széttekintve ennek a nyakunkba zúdított vagyonnak nyoma se látható. Olyan biztonságba van az helyezve, hogy illetéktelen hozzá nem férhet, meg se orronthatja.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
