Közélet

Hét elején törpézésbe kezdett Gyurcsány Ferenc, és azóta abba se hagyta

Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

Kedden „Törpe” címmel tette közzé legújabb dolgozatát Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt vezetője várhatóan innentől kezdve így utal Orbán Viktor miniszterelnökre, aki egyébként maga sem szereti nevükön szólítani politikai ellenfeleit: a legutóbbi, 2022-es országgyűlési választási kampány során egyszer sem ejtette ki Márki-Zay Péter nevét.

Törpézés terén a pártelnök keddi írása volt a legtermékenyebb. Ebben Gyurcsány kifejtette, hogy

a Törpe pipiskedik, ágaskodik, valamint, hogy Orbán egy Történelmi Törpe.

Később egy brüsszeli sétáját elevenítette fel, mely során kifejti, „az ember egyik csodája, hogy bonyolult szabályokat alkot, és képes arra, hogy ezen szabályokat közösen alkalmazza”. „Mára sok közlekedési szabály van. Mi alkottuk. Emberek” – fejti ki Gyurcsány, majd hozzáteszi, hogy ezzel szemben a mostani hatalom „szabályszegő”, ezért „ki kell iktatni, el kell zavarni”.

Mert a természetes élet fenntartásának igényét soha nem tudja elfojtani a mostani vadak és törpék kultúra nélküli erőszakossága. A törpék soha nem érnek az égig.

– helyezi szembe az Orbán-rezsimet a szabálykövetéssel Gyurcsány.

Az ellenzéki politikus legújabb posztjában aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy vajon a következő hónapokban mi lesz azokkal az idős emberekkel, akik végigdolgozták az életüket, hogy segítsék a családjukat. A gondolatmenet azonban ismét a törpékhez vezetett. Úgy látja, hogy „vigyázni kell az emberekre”, azonban ezt a mostani kormány nem teszi meg:

Ezek, a mai hatalmasok, (akkor is mondom újra: erkölcsi-politikai törpék) nem vigyáznak ránk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik