Az ellenzék csak matematikailag létezik, és úgy is alig.
Ezzel a keserű megállapítással kezdődik Vona Gábor egykori Jobbik-pártelnök, most már inkább közéleti influenszer véleménycikke az Indexen (a cikket a Második Reformkor Alapítvány vezetőjeként írta alá). Vona arra vállalkozik írásában, hogy megvilágítsa Orbán Viktor „háromharmados lélektani” győzelmét, az erkölcsi tőkéjét vesztett ellenzéket és főleg a Jobbik leszereplését – előre elnézést kérve érte, hogy érintettsége okán „érzelmileg befolyásolt állapotban” ír erről. Vona először magát dicséri:
A Jobbik minden bizonnyal 2015-ben, a tapolcai időközi választás után volt a csúcson, 2018-ban pedig – egy viharos és vitatott – néppárti folyamat után elérte legjobb választási eredményét. A Fidesz újabb kétharmada miatti sokk és az ellenzéki térfélen eluralkodó összefogás-pszichózis azonban olyan gravitációt képezett, amellyel nem tudtam mit kezdeni, és lemondtam.
Szerinte Jakab Péter lett a baloldallal való összefogás élharcosa, aki nem értett egyet vele, azt elüldözte. Vona szerint azok maradtak a Jobbik mellett, akik a hű törzsbázishoz tartoznak, akik csak a Jobbik-márka és -logó miatt szavaztak a pártra, illetve azok, akiket Jakab „a maga harsány, egyszerű és agresszív kommunikációjával” meg tudott szólítani. Vona szerint e három csoport már nem fog tovább morzsolódni, a Jobbik ezekkel el tud vegetálni jó ideig.
Vona megemlékezik a Toroczkai László vezette Mi Hazánkról, ami a legerősebb ellenzéki párt már több felmérés szerint. Azt írja, anno őt is árulónak kiáltották ki, amikor az LMP-vel és Momentummal való összefogást hangoztatta, miközben kizárta az MSZP-vel és DK-val való összeborulást. Szerinte a Mi Hazánkra olyanok szavaztak, akik már 2018-ban sem szavaztak a néppártosodó Jobbikra, ráadásul
a Mi Hazánk a valódi szélsőjobbos szubkultúra azon rétegét is meg tudta szólítani, amelyet a Jobbik még a legradikálisabb időszakában sem akart.
Emellett a Covid-intézkedésekkel elégedetlenek is a Mi Hazánkhoz húztak. Az meg pláne sokakat terelt el az ellenzéki összefogástól, hogy Márki-Zay Péter, a miniszterelnök-jelölt rosszul és Vona szerint ütemtelenül szállt be a háborús narratívába. Az ellenzék közben falsul azt hitte, hogy „bizonytalanok tömegei fognak majd orrbefogva Orbán ellenében rájuk szavazni”. Vona szerint inkább orrbefogva Orbánra szavaztak ezek az emberek, akiknek Márki-Zay „csak az utolsó lökést adta meg, a terepet Jakab parizerkampányának sivársága és végül a DK-paktum döbbenete készítette elő”.
Vona szerint a 2018-ban a Jobbikra szavazók a legerősebb ellenzéki pártot keresték, ők most a többi ellenzéki párt felé gravitálhattak: az idősebbek a DK, a fiatalabbak a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom irányába. A volt pártelnök arról is írt, szerinte pár tízezer volt jobbikos szavazó a politikai paletta egyik említett tagjára sem akart szavazni, tehát „vagy dobtak egy protestcsontot a Kutyáknak, vagy érvénytelenül szavaztak, vagy otthon maradtak”.
Szóval Vona Gábor szerint százfelé széledtek a Jobbik-szavazók. Szerinte a 2018-as Jobbik valóban néppárt volt, ezt bizonyítja, hogy szavazóik a Kétfarkú Kutya Párttól a Mi Hazánkig széledtek szét idénre. Szerinte az ő vezetésével két cikluson keresztül a két nagy tömbön kívül tudott politizálni a Jobbik, de 2018-ban ez a lehetőség elveszett, ő lemondott, a stratégiáját pedig felszámolta a hidegháborús hangulat. Így zárja gondolatmenetét:
Ezzel pedig megindult a néppárt elnéptelenedése, jó időre elveszett a valódi pluralizmus és a többpárti demokrácia esélye. Talán nem örökre…
(Kiemelt kép: Vona Gábor kampányol 2018-ban a hevesi kettes körzetben.)
