A pörkölt rotyogását és a készülő rántotta sercegését Stephen Yeboah egy állítólagos dél-afrikai szólással töri meg:
I am that’s why you are. And you are that’s why I am. Miattad vagyok és te miattam vagy.
A férfi húsz éve él Budapesten, a ghánai Pünkösdi Egyház budapesti felekezetének Almássy téri templomát vezeti, amit egy hete nyitott meg az Ukrajnából menekülők számára. A vasárnaponként esedékes istentisztelet helyett most a több tízezer Ukrajnában tanuló afrikai diák közül azoknak segítenek szállást találni, akik Magyarország felé vették az irányt. De nem csak őket, bárkit támogatnak, aki a harcok miatt hagyta hátra Ukrajnát.
A február 24-én Oroszország által megtámadott ország több évtizede az afrikai diákok kedvelt úti célja. Elsősorban orvosi képzésre érkeznek Afrikából, de népszerűek az üzleti és a közgazdasági egyetemek is, amelyek jóval olcsóbbak, mint más európai felsőoktatási intézmények képzései.
Az Almássy téri alagsori imahely nem szállás, bár akár az is lehetne, mert kaptak már néhány katonai ágyat, és matrac is van. Elsősorban elosztó hely, ahova a Nyugati és a Keleti pályaudvarról hozzák az afrikai menekülteket, majd segítenek nekik szállást találni otthonokban, szállókon. A megérkezés és a szállás megszervezése közötti időt tölthetik itt az alagsori imaházban, ahol ételt, italt, tisztálkodási lehetőséget és önzetlenséget kapnak.
Elképesztő, hogy az emberek jönnek és segítenek, bár kezdetben nehezebben adományoztak, mert nem ukrán állampolgárokról van szó – meséli Simon Tünde, az egyik fő koordinátor, aki elsősorban szállásokat segít intézni. Az emberek kezdeti távolságtartását hamar felülírta a tény, hogy az Almássy térre érkező rengeteg ghánait, kenyait, zimbabweit és nigériait is ugyanúgy traumatizálja a háború, mint az ukrán állampolgárokat.
Az egyik nemrég érkezett zimbabwei diáknak nem a mostani az első háborúja. 2012-ben érkezett Ukrajnába, ahol üzleti tanulmányokat folytatott. Luhanszkban élt, amikor 2014-ben fegyveres konfliktussá eszkalálódott a kelet-ukrajnai helyzet. Onnan Kijevbe ment, ahonnan most szintén menekülnie kellett nővérével, menyasszonyával és kisbabájával. Elutasítása teljesen érthető:
Köszönöm szépen, elég volt két háború. Nem megyünk vissza Ukrajnába.
Nem lepte meg, hogy a mostani helyzet háborúvá fajult, de arra nem számított, hogy az egész országot érinteni fogja, és mindenkinek menekülnie kell. Azt hitte, csak néhány nagyvárosban lesznek majd harcok. Nem így lett, pakolniuk kellett. Órákat vártak a határnál, hogy beléphessenek Magyarországra, végül március 3-án, csütörtökön éjjel egykor érkeztek meg. Hajnal háromkor már az Almássy téren voltak és várták, hova mehetnek tovább.
SimonTünde azt mondja, amikor az ellenérzés feloldódott az afrikai menekültekkel szemben, özönlött a segítség. Lett több indukciós főzőlap, ami folyamatosan működésben van, így mindig van meleg étel az érkezőknek. De van már hűtő is, és a pult mögötti polcok roskadoznak az élelmiszertől és a tisztálkodási szerektől. A terem egy pontján nagy mennyiségű adományruhát tudtak felhalmozni.
Kegyetlen ereje van az összefogásnak
– mondja Tünde. A szállásokat rövid idő alatt meg tudják szervezni a menekülteknek, mert ahogy kiírják a Facebookra, szinte azonnal akad jelentkező. Sodródnak a történésekkel, gyakran percek alatt oldódnak meg a problémák. Egyik nap Tünde pánikba esett, mert kapott száz kiló adománycsirkét, de az Almássy téren nem tudta tárolni. Néhány perc múlva már megvolt a megoldás: vitték Törökbálintra, ahol szintén sok a menekült.
Ahogy érkeznek a vonatok a Keletibe vagy a Nyugatiba, kapják is a telefont, hogy segítség kell. Valaki mindig megy, és hozza is az afrikaiakat az Almássy térre, akár az éjszaka kellős közepén is.
Nem elég, hogy meg kell küzdeniük a háború tapasztalatával, nem ukrán állampolgárként különösen nehéz dolguk van:
A templomban kétszáznál is több önkéntes váltja egymást, a pult mögött folyamatosan tesznek-vesznek, és mindig rotyog valami a főzőlapokon. Ottjártunkkor főképp amerikaiak gondoskodtak a nigériai, kenyai, zimbabwei és ghánai érkezőkről. Egyikük Budapesten tanul, és inkább a menekülteken segít, minthogy az óráján üljön. Akad három éve Budapesten dolgozó amerikai vállalkozó is, akinek éppen nem volt dolga, ezért lejött rántottát készíteni.
Folyamatosan érkeznek a templomba az afrikai diákok és a segítők is. Elsőre káoszosnak tűnik a hely, de hamar kiderül, hogy a szervezettség és a segítőkészség uralja a teret. Főleg akkor, amikor betoppan Anne, a Budapesten élő amerikai képzőművész. A folyton rezgő telefonját figyelve meséli, hogy mivel kongóiak is jönnek, nagy szükség van francia tudására, és arra is, hogy profin kezelje a közösségi médiát. Többek között ő az, aki ahogy megérkeznek a menekültek, már teszi is fel a segélykérést minden lehetséges Facebook-csoportba. Azt mondja, rengeteg segítőjük Budapesten tanuló külföldi diák, de akad olyan is, aki 2016-ban Szíriából menekült és maradt itt Budapesten. Csodálatosnak tartja a magyarok önzetlenségét és segíteni akarását, de mesélt rossz tapasztalatról is. Egy afrikai csoportot el akartak taxiztatni a leszervezett szállásra, a taxis azonban 400 méter után kitette őket a kocsiból.
Ennek ellenére Stephen Yeboah fenomenálisnak nevezte a magyarok segítségét, „nem győzzük megköszönni nekik”. Meglepődött, mert húsz év itt tartózkodás alatt azt tapasztalta, hogy bár kedvesek, egyben távolságtartóak is vele a magyarok, ám ez a távolság a háború óta eltűnt.
A magyarokról áradozott az a nigériai diák is, aki orvosnak tanult Ukrajnában. Egyelőre fogalma sincs, mi lesz, de az biztos, szülőföldjére nem akar visszamenni. Az egyeteme két hét szünetet rendelt el, így addig van ideje kigondolni, hogy ha nem csitul a háború, itt maradjon-e Magyarországon, vagy továbbutazzon egy uniós országba. Minden képlékeny, egyelőre az a tíz nap biztos, amit egy budapesti munkásszállón tud eltölteni.
A határon nagyon stresszes volt – mondja a megfelelő szavakat keresve, mert nem akar olyan kifejezést használni, amit később megbán. Végül diplomatikusan csak annyit mond:
külföldiként és színes bőrűként elég nagy kihívás volt átjutni a határon.
Bár szállást már találtak neki, a társaság miatt lenézett az Almássy térre. Stephen Yeboah-nak éppen az a célja, hogy a menekültek ne csak az elszállásolásban kapjanak segítséget, hanem abban is, hogy lerázzák magukról a napokig tartó menekülés traumáját. Például egy baráti focimeccsel, amit Stephen a Városligetbe szervezett nekik.
