Közélet

Rohamtempóban tervezteti meg a kormány az oroszoknak is kedves vasutat

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA
A Budapestről a tehervonati forgalom egy részét kivezető, tervezett V0-nak már februárban meglehet a nyomvonala. Palkovics László miniszter is pedzegette az orosz részvételt, bár ugye némi nyílt közbeszerzésre is szükség lehet.

Februárban elkészül az a javaslat, ami alapján dönteni lehet a V0 nevű, Budapestet elkerülő vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az innovációs és technológiai miniszter az MTI híre szerint.

Palkovics László közölte, hogy gazdasági és környezeti szempontokat egyaránt figyelembe vesznek a vonal kijelölésekor. A döntés a lehető leggyorsabb lesz, így a beruházás már azelőtt elkezdődhet, hogy a Déli körvasút fejlesztési munkálatai véget érnének. Az orosz vasútépítői részvételről nemzetközi tender kiírásával születhet döntés – tette hozzá.

Kapcsolódó
Megkaphatja Budapest a V0-s körgyűrűt, az oroszok már be is jelentkeztek
A Déli Körvasút bővítése miatti vita farvizén előkerült a tehervonatokat elterelő vasúti gyűrű ötlete.

A miniszter a projekt legfontosabb eredményeként említette, hogy a ferencvárosi pályaudvarra érkező tehervonatok száma jelentősen csökken, ezzel együtt eltűnik a Budapesten áthaladó teherforgalom túlnyomó része. A Déli körvasút közelében élőknek az is kedvez, hogy a szakasz fejlesztésével jelentősen csökken a vonatok okozta zajterhelés, élhetőbbé és zöldebbé válnak a körülötte megújuló városrészek.

Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a V0-s vonal sokáig csak tervezőasztalokon, vagy inkább kormányzati mondatokban, álmokban szerepelt. A Déli Körvasút (azaz a XI. kerületet kettészelő vasútvonal) bővítése miatt civilek hozták fel újra az ötletet, hisz a körvasútbővítést azzal indokolták, hogy gyorsabban átmehet a teherforgalom és a zónázó-személyvonati forgalom is az eleve túlterhelt szakaszon. A civilek viszont ezt vitatták, szerintük a várost csak átszelő teherforgalmat a korábbi, asztalfiókba tett terveket leporolva új vonalra kell terelni, messze a várostól. Így viszont fölöslegessé válhat a Déli Körvasút 3-4 vágányosra bővítése is.

Kapcsolódó
Kell egy „M0-s” a tehervonatoknak, hogy meg lehessen menteni Budát a brutális vasúti forgalomtól
Gigantikus áron nyerte el a Déli Körvasúthoz kapcsolódó budai és pesti vasúti fejlesztések kivitelezését Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége. Ám a horribilis összeg csupán az egyik probléma, a másik az, hogy ez a beruházás nem váltja ki a tehervonatok számára építendő budapesti elkerülő vasutat.

Tekintettel mindenkire

Az MTI szerint a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a környezeti szempontokat hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Homolya Róbert szerint vasúti fejlesztések nélkül a klímacélok nem teljesülhetnek, hiszen ez a leginkább környezetbarát utazási és szállítási megoldás, a közlekedés okozta környezeti terhelésnek csekély hányadáért felelős.

Korszerűsítésekre azért is szükség van, mert a magyar vasúti hálózat túlzottan fővárosközpontú, csaknem minden második tehervonat áthalad Budapesten, a szűkös áteresztőképesség az egyik legnagyobb akadály a további fejlődés előtt. A vasúttársaság vezetője emiatt kiemelt jelentőségűnek tekinti a V0 megépítését, és azt ígérte, hogy a Déli körvasút korszerűsítésekor mindenben tekintettel lesznek a környéken élőkre.

Újbuda kormánypárti országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje szerint a V0 mielőbbi megépítése a helyieknek a legfontosabb, hiszen a fővárost érintő vasúti teherforgalom jelentős része ezen a városrészen halad át. Simicskó István (KDNP) azt kérte a kormánytól, hogy az itt élők számára legkedvezőbb megoldást valósítsa meg a vasúti fejlesztésekkel. Reményei szerint az önkormányzattal és az újbudaiakkal egyeztetve mindenki számára a legkedvezőbb eredményekkel érhetnek véget a korszerűsítések.

Szűk keresztmetszet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) január végi közleményében a Záhonyt Győrrel és Sopronnal összekötő V0 vasútvonal fejlesztését a magyar-orosz együttműködés ígéretes lehetőségeként említették. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezt megelőzően videókonferencián egyeztetett az orosz közlekedési tárca vezetőjével. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök egy héttel ezelőtti moszkvai találkozóján is szóba került a projektben való orosz részvétel.

A budapesti Déli körvasút fejlesztése már elkezdődött, a korszerűsítés a honlapján olvasható összefoglaló szerint fellendíti a városon belüli, valamint a Budapest körüli vonzáskörzetek vasúti személyforgalmát. A Déli körvasút jelenleg az ország legkritikusabb vasúti szűk keresztmetszete, ahol a személyszállító járatok sűrítése csak a pályakapacitás bővítésével oldható meg a projekt honlapja szerint (ezt vitatják a civilek, szerintük a tehervonatok jó részének elterelésével elegendő lenne a két vágány is).

(Kiemelt képünk illusztráció. Tartalma: Konténereket vasúton szállító tehervagonok Várpalota  pályaudvarának szerelvényrendezőjén.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik