Közélet

Nagyágyúk segítik az újabb vizes vb szervezését

ORBÁN VIKTOR / FACEBOOK
ORBÁN VIKTOR / FACEBOOK
A kormány úgy döntött, Budapest mellett Szeged, Debrecen és Sopron rendezi a versenyt. A szervezőbizottság tagja lett Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Váradi József, a Wizz Air vezére is.

Megjelent a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat a 2022. évi 19. FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről.

A kormány elfogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) javaslatát, támogatja, hogy Magyarország adjon otthont a 19. FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokságnak 2022. június 18. és július 3. között.

Egyetért azzal, hogy a világbajnokságot Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden – kizárólag a meglévő sportlétesítmények használatával, új építési beruházás nélkül – rendezik meg. A központi helyszín Budapest lesz. 

A kormány garanciát vállal a sportesemény megrendezésére,
egyetért azzal, hogy annak megszervezését külön bizottság segítse és felügyelje. A testület elnöke Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, a MÚSZ elnöke lesz. Az ő javaslatára tagoknak:

  • Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszót,
  • Csisztu Zsuzsanna sportszakembert,
  • Vári Attila olimpia bajnok vízilabdázót, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét,
  • Kemény Dénest, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnökét,
  • Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszót, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját,
  • Váradi József közgazdászt, vállalatvezetőt,
  • Oszkó Péter volt pénzügyminisztert, gazdasági szakembert

kérték fel.

A kormány egyetért azzal, hogy a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. a MÚSZ és a Magyar Vízilabda Szövetség bevonásával szervezze meg a világbajnokságot. A források biztosításáról Varga Mihály pénzügyminiszternek és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek kell gondoskodniuk.

A nemzetközi szövetség (FINA) hétfőn jelentette be, hogy Husszein el-Musszalam, a szervezet elnöke megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Fukuoka helyett Budapest rendezi meg idén világbajnokságot.

A G7 azt írja, a szervezőket szorítja az idő, és bár idén építkezést nem terveznek, már az előkészítő munkának is komoly költségei lesznek, a végső összeg minden bizonnyal tízmilliárdos nagyságrendű lesz. Egyelőre az sem világos, miként oldják meg a fővárosi közlekedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik