Közélet

Hadházy Ákos: Bócsa csodája, „az ellopott trágyagyár” még izgalmasabb lett

Hadházy Ákos / Facebook
Hadházy Ákos / Facebook
Szerinte úgy fizettek ki félmilliárdot egy trágyadombra, hogy közben már nyomoztak a cég ellen csalás miatt.

Hadházy Ákos Facebook-oldalán azt írta, miután beszámolt a félmilliárdos trágyakupacról, gyorsan eltávolították a pályázat tábláját. Ám nem ez a valódi fordulat a bócsai csoda történetében.

A független képviselő szerint Polt Péter keddi válasza után az ügy kezd még izgalmasabb lenni annál, hogy elloptak félmilliárd forint uniós támogatást. Levezette, miért.

Felidézte, először a cégbíróság adataiból látta, hogy korábban a Kologarn Kft. ügyében nyomoztak. Ekkor a legfőbb ügyész elárulta, hogy költségvetési csalás miatt, majd újabb kérdésére azt is, már vádat is emeltek 14 ember ellen. Hamis számlákkal fedtek le EU-s támogatásokat.

Polt Péter azt is megírta, hogy a mezőgazdasági alapból loptak. A terheltek

jogosulatlanul vettek igénybe az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló uniós illetve központi költségvetési támogatásokat, valamint okoztak általános forgalmi adónemben vagyoni hátrányt.

 

Hadházy Ákos szerint azonban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) nem agrártámogatás, márpedig a félmilliárdos trágyadomb abból származik.

A független képviselő szerint ebből két dolog következik:

  • nem az ellopott trágyagyár ügyében nyomoztak,
  • úgy fizetett ki az állam félmilliárdot egy trágyadombra, hogy közben a cég ellen már csalás miatt nyomoztak. 

Hadházy Ákos korábban már jelezte, ezeknél a „csodáknál” nem is az a fontos, hogy nem valósult meg semmi, hanem az, ki és miért engedte, hogy a semmire előre kifizessék a támogatás nagy részét. Most is arra kíváncsi igazán, melyik politikus intézte ezt.

A céget 2019-ben felszámolták, miután a napi.hu szerint előző évben még 45 milliós állami támogatást kapott, az uniós támogatás elnyerése előtti években eredményesen működött, 2015-ban 300 milliós adózott eredményt ért el, a 2017-es és 2018-as üzleti években már néhány tízmilliós veszteséget könyvelt el.

Hadházy Ákos: Most már igazán kíváncsi vagyok, melyik politikus intézte ezt!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik