Közélet

Közzétette szakpolitikai kabinetvezetőinek névsorát az ellenzék

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Hadházyé a korrupció, Lukácsi Kataliné az egyházügy, Vadai Ágnesé a honvédelem.

Az előválasztás lezárulta után sorra érte a vád az ellenzéket, hogy elvesztette a lendületet, ezzel pedig újra esélyt adott a Fidesznek arra, hogy tematizálja a közbeszédet. A dolog itt nem is állt meg, a tavalyi év utolsó heteiben sorra olvashattuk, hogy kisebb-nagyobb konfliktusok kísérik az ellenzéki tárgyalásokat, alapvető dolgokban képtelenek megegyezni a felek, a főbb szereplők között pedig komoly ellentétek is a felszínre törtek, miközben a közös program még mindig sehol.

Kapcsolódó
Beragadt az ellenzék: törés és feszültség van Márki-Zay stábja és a pártok közt, és nem csak ez a baj
A hetedik frakció ügye mellett olyan személyi és politikai problémák is kialakultak az elmúlt hónapokban, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra.

Ehhez képest az utóbbi hetekben beindult az ellenzék, ami Egységben Magyarországért név alatt egyre-másra teszi közzé a szakpolitikai javaslatait, legutóbb épp a munka világát érintő kérdések ügyében tartott sajtótájékoztatót a pártszövetség.

Most pedig közzé tették a szakpolitikai kabinetvezetők névsorát is. A csoportosulás közleménye szerint ők azok, akik irányították és összefogták annak a programnak a kidolgozását, amelyben a kormányváltásra készülő erők részletesen kifejtik, mit és hogyan kívánnak megvalósítani kormányra kerülésük után.

A névsor a következő:

  • Bod Péter Ákos               Gazdaság, költségvetés, adó
  • Bojár Gábor                     Gazdaság, költségvetés, adó
  • Király Júlia                       Gazdaság, költségvetés, adó
  • Dr. Magyar György        Igazságügy reform
  • Fazakas Attila                 Nemzetpolitika
  • Fleck Zoltán                     Közjog
  • Hadházy Ákos                 Korrupcióellenesség és elszámoltatás
  • Holoda Attila                   Energia
  • Inkei Péter                        Kultúra
  • Kanász Nagy Máté         Szociális, esélyegyenlőség
  • Komáromi Zoltán          Egészségügy
  • Komjáthi Imre                Szakszervezet, munkaügy, bérek
  • Lakatos Béla                    Roma ügyek
  • Lengyel Róbert               Rendészet, katasztrófavédelem
  • Lukácsi Katalin              Egyházügy
  • Polyák Gábor                   Sajtó, média
  • Raskó György                  Mezőgazdaság
  • Steinmetz Ádám             Sport
  • Stummer János              Nemzetbiztonság
  • Szél Bernadett                 Zöld- és klímapolitika, közlekedés
  • Szent-Iványi István       Külpolitika, Európa politika
  • Tóth Endre                        Oktatásügy
  • Üveges Gábor                   Vidékfejlesztés
  • Vadai Ágnes                      Honvédelem
  • Wittinghoff Tamás        Önkormányzatok
  • Z. Kárpát Dániel             Lakhatás, család

Ajánlott videó

Olvasói sztorik