Közélet

Így szerezte meg a végrehajtói karhoz köthető ingatlant Rogán kabinetfőnöke

Google Maps
Google Maps
Kölcsönből és bevételeiből vásárolta meg a Nadan Kft. a Szegedi úti épületet.

Újabb információ látott napvilágot a Völner Pál államtitkár nevével is összeforrt végrehajtói botrányban. Az ügy egyik mellékszála lett, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám sajtóhírek szerint úgy ment át egy jogi vizsgákon anno, hogy olykor meg sem jelent azokon, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke mégis el tudta neki intézni a sikeres vizsgákat (az ellenzék lemondásra is szólította fel Nagyot és Rogánt).

Kiderült azóta az is Hadházy Ákos képviselő Facebook-posztjából, hogy Nagy cége, a Nadan Kft. nyílt pályázaton vette meg a Végrehajtói Kar tulajdonában álló Városligetház 13 Zrt.-től a Szegedi út 35-37. alatti 1800 négyzetméteres ingatlant, ami több százmillió forintot érhet. Eközben a Nadan Kft.-nek mindössze 33 millió forint bevétele volt. Az ATV.hu kérdéseire a Nadan a következőket válaszolta:

Az ingatlant nyilvános nyílt pályázaton vásárolta a vállalkozás. Az ingatlan vételárát a cég kölcsönből és a bevételeiből finanszírozta. Hadházy Ákos a posztjában megjelent képről valótlanul állítja hogy az a szóban forgó ingatlan, ezzel megtévesztve a közvéleményt. A képen szereplő épület egy felújított irodaház, amelyhez a vállalkozásnak tulajdonjogilag semmi köze nincs.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar pedig így magyarázta a helyzetet:

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar érdekeltségébe tartozó ingatlan értékesítése szabályosan zajlott. Az ingatlan értékét igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő állapította meg, majd a tulajdonos nyílt pályázat útján hirdette meg azt, többek között országos napilapban megjelenő felhívással. Az ingatlannal kapcsolatos pályázaton tehát bárki részt vehetett és az ingatlan a pályázatra beérkezett érvényes ajánlatok alapján a legmagasabb árat ajánló pályázónak került értékesítésre. Felhívjuk a sajtó képviselőinek figyelmét, hogy minden, a leírtaktól eltérő, valótlan állítással szemben megtesszük a szükséges jogi lépéseket.

(via 444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik