Közélet

Márki-Zay nélkül ült össze az ellenzék, megvan, kik állnak a közös lista élén

Farkas Norbert/24.hu
Farkas Norbert/24.hu

Múlt hétfőn és kedden az ellenzék Márki-Zay Péter nélkül, pártelnöki szinten egyeztetett a vitás kérdésekről, miközben a közös miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy eláll a hetedik frakcióról szóló kérésétől – írja a Telex.

A portál összegzése szerint a pártvezetők belementek, hogy kifejezett kampányügyekben, annak napi, operatív kérdéseivel kapcsolatos döntésekben Márki-Zay Péter és csapata döntsön akkor, ha nincs egység. A vitatott programpontoknál is a legtöbb esetben a miniszterelnök-jelölt szempontjai érvényesültek, Márki-Zay harminchárom módosítóját fogadták el, és nagyjából összeállt az ellenzéki csomag.

Például az euró bevezetésénél nagy vita volt, kössék-e időponthoz, és a közös döntés szerint azt ígéri az ellenzék majd, hogy öt éven belül bevezeti Magyarországon a közös európai fizetőeszközt. Továbbá az is eldőlt, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonalnál a pártok és Márki-Zay Péter nem a projekt leállítását fogja ígérni, hanem a beruházás felülvizsgálatáról, és szükség esetén leállításáról fog beszélni. Ugyanakkor,  maradtak vitás részkérdések, a cikk alapján például a Jobbik azt megvétózta, hogy a közös ellenzéki program tartalmazza a melegházasság engedélyezését, és egyelőre arról sem született valódi döntés, azaz tényleges hatpárti határozat, hogy Márki-Zay Péter kérésére három roma politikus befutó helyet kap a közös listán.

A közös lista még nem dőlt el teljesen, de abban egyetértenek, hogy az első öt helyen az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei szerepeljenek, hatodik helyen az MSZP-s Tóth Bertalan, a hetediken pedig az LMP-s Ungár Péter következik majd.

  1. Márki Zay Péter (listavezető-miniszterelnök-jelölt)
  2. Dobrev Klára, DK
  3. Karácsony Gergely, Párbeszéd
  4. Jakab Péter, Jobbik
  5. Fekete-Győr András, Momentum
  6. Tóth Bertalan
  7. Ungár Péter

A Telex hozzáteszi, ezen a héten látványosan elkezdenék felpörgetni a kampányt: hárommillió példányban terjesztenek egy kampányújságot, és ezer óriásplakáton is megjelenik az egységes ellenzéki arculat. Mint írták, a listát és a programot január végéig szeretné véglegesíteni az ellenzék, addigra – az egységes vélemény szerint – összegyűjtik a népszavazáshoz szükséges kétszázezer támogató aláírást is, így az e héten meginduló, látványosnak szánt, új, közös arculatot tükröző összefogás-kampány január utolsó napjaira teljes fordulatszámra pörög majd fel – ígérik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik