Közélet

Lemond Völner Pál államtitkár, akit vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak

MTI/Kovács Attila
MTI/Kovács Attila

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár

– olvasható a politikus lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Völner Pál ügyvédjén, Papp Gáboron keresztül elküldött sajtóközleményben jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.

Kedd délelőtt közölte Polt Péter legfőbb ügyész, hogy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

A politikus abban az ügyben érintett, ami miatt letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét. Az ügyészség tájékoztatása szerint Völner, aki az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben. Mint írták, a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Kapcsolódó
A legfőbb ügyész hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Fidesz-kormány államtitkárát
Polt Péter kezdeményezte Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés elnökénél.

A legfőbb ügyészség közleménye szerint az államtitkár a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti

– olvasható Polt Péter tájékoztatásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik