Közélet

Karácsony az alkotmányozást Márki-Zaynak, a külügyet Dobrev Klárának, az elszámoltatást Hadházynak adná

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd-LMP-MSZP miniszterelnök-jelöltje a budapesti Európa Hajón értékelte az előválasztás első fordulójának eredményeit. Mint ismert, Karácsony Gergely az első fordulóban a második helyre futott be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje mögött, megelőzve Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) politikusát.

Vajda Zoltán, a 13. választókerület előválasztási nyertese megköszönte, hogy bár az MMM jelöltjeként indult, komoly támogatást kapott az MSZP-től, az LMP-től és az Új Kezdettől is. Kiemelte: az emberek jól reagáltak arra, hogy nem a párttagság számított. Az első fordulóban mindenki a szíve szerint szavazhatott, a második forduló azonban az ész választása lesz, ezután nincs visszaút, módosítási lehetőség. Csak négy év múlva, „ha egyáltalán lesz választás”, fogalmazott Vajda. A szövetségeket a második fordulóban is meg kell kötni, mindent meg kell tenni, hogy ne Dobrev Klára legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Azonban ha mégis ő lesz, Vajda mindent meg fog tenni, hogy ő nyerjen, mert szerinte mindennél fontosabb Orbán Viktor legyőzése. Úgy látja: Dobrev megosztó, ezért fontos, hogy Karácsony és Márki-Zay „összeadódjanak”.

Dr. Márton Roland székesfehérvári (Fejér megye, 1. választókerület) előválasztási nyertes elmondta: nem érezte, hogy lehetetlen lenne a helyzete az előválasztáson, inkább azt tapasztalta, hogy nagyon sokan vesznek részt az eseményen és nagyon sokan akarnak változást. kemény menetelésen vannak túl, de készen állnak arra, hogy folytassák a munkát, fogalmazott. Újra kell egyesíteni Magyarországot, már most meg kell ígérni mindenkinek, hogy szélesebbre tolják a szolidaritás és a testvériesség határait, szerinte Karácsony Gergely programja éppen erről szól. Szerinte Magyarországnak mindene megvan ahhoz, hogy ne csak a milliárdosok boldoguljanak, hanem a maradék 99 százalék is.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa – aki Kálmán Olgát, a DK jelöltjét győzte le Budán – kiemelte: zöld reformot valósítanának meg Karácsony Gergellyel,  igazságos, zöld átmenetről beszélt.

Mohos Márton / 24.hu

Azt kérte: mindenki zöldüljön be, nincs több időnk. Hozzátette: egyszerre kell azokért küzdeni, akik a hónap végétől és azokért, akik a világ végétől félnek. Nem lehet, hogy az átalakulás árát a szegényebbek fizessék meg, így a szociális szempontok ugyanolyan fontosak, mint a zöld szempontok, tette hozzá. A bizonytalanoknak üzenve arról beszélt, hogy míg Dobrev Klára Gyurcsány Ferenchez megy haza, Karácsony Gergely Kiss Virághoz, aki amellett, hogy nagyszerű pedagógus, olyan ember, aki mellett Karácsony Gergely mindig normális marad.

Sokan vannak, akik tartanak a bizonytalanságról, akiket nem szabad megijeszteni. Nem szabad elriasztani azokat sem, akik az előző években jobban éltek – erről beszélt Bod Péter Ákos közgazdász, korábbi jegybankelnök, a 99 Mozgalom és az MMM alapító tagja, aki hozzátette: saját lakhelyén egy momentumos jelöltet támogatott. Minden kormánynak hatalma van, nehéz úgy kormányozni, ha az örökség ronda, ha hátra vannak hagyva különböző „alakok”, különböző ártalmassági képességgel. De ha megvan a felhatalmazás, az életünket meghatározó legfontosabb feladatokat el tudja látni a kormányzat, tette hozzá. Nem csak a gödörből kell kimászni, hanem építeni kell Magyarországot. Egy új generáció került a politikába Bod Péter Ákos szerint, akik 2010 elé nem akarnak visszamenni. Szerinte jogállami eszközökkel lehet kormányozni, ahhoz külső támogatást is lehet szerezni, a szabályokat be kell tartani, a nehezebb, de járható útról nem lehet letérni, foglalta össze üzenetét.

Mohos Márton / 24.hu

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet ováció fogadta, elmondta: elmondhatatlanul boldog, hogy az összefogás és az előválasztás összejött. Az ellenzék képes volt több száz településre elvinni a változás ügyét, ezrek számolták a szavazatokat,

az előválasztás a lavina első hógolyója, ami elsöpri a rendszert. 

Karácsony nem csak egy rendszert akar leváltani, az emberekről kell szólnia a változásnak, vissza akarja adni a politikát nekik. Szerinte bölcsesség rajzolódott ki az előválasztás eredményeiből: a hat pártnak együtt kell kormányoznia, a szövetségeknek nagyjából ugyanannyi képviselőjük lehet és a Momentum nélkül sem lehet kormányozni. Kirostálták azokat a jelölteket, akik bajt hozhattak volna az ellenzék fejére, ezt is a bölcsesség jeleként értékelte Karácsony Gergely.

A demokráciában az emberek gyakran bölcsebbek, mint a politikusaik

– fogalmazott. Úgy látja: kétfajta politika jelölt meg a miniszterelnök-jelöltek esetében. Vannak olyanok, akik büszkén vállalják a folytonosságot a 2010 előtti politikával. Ők nagyjából a szavazók egyharmadát teszik ki. Ő azonban azzal a kétharmaddal élt egyet, akik szerint nem csak az elmúlt 12 évet kell leváltani, hanem ki kell húzni a politikát a múlt megosztó vitáiból. Olyan ellenzéki alternatíva kell, ami megnyugtató választ ad azoknak, akik kudarcként ítélik meg a rendszerváltást. Bennük kevesebb a bizalom, őket kell közösen elvinni szavazni Karácsony szerint.

Korábban ugyan becsomagolta mondandóját, most azonban úgy fogalmazott: ő tudja leváltani Orbán Viktort, de ehhez mások is kellenek, de ők nem tudják összetartani a sokszínű ellenzéki tábort, még ha Karácsony tiszteli is őket. Dobrev Klára a legszervezettebb ellenzéki párt jelöltje, „de egy párt jelöltje”. Márki-Zay Pétert egyik párt sem támogatja, sokszor jogosan kritizálta az ellenzéki pártokat is. Karácsony kiemelte: igaza volt Márki-Zaynak akkor is, amikor Karácsony volt az egyetlen olyan jelölt, aki amikor az általa támogatott politikusról le kellett vennie a kezét, megtette. Kiemelte: ő tud közös nevező lenni az ellenzéki oldalon, nem lép vissza, hanem előre.

Újra kell egyesíteni a hazát

Karácsony arról is beszélt: újra kell egyesíteni a hazát, ehhez azonban újra kell egyesíteni az ellenzéket. Az ellenzéki oldalon tapasztalható feszültséggel kapcsolatban mindenkit nyugalomra intett, szerinte túl kell lenni ezen a helyzeten.

A DK háza tájáról alacsonyan szállnak a stukkerek felém

– mondta, hozzátéve: olyan alacsonyan, hogy oda nem szeretne lesüllyedni. Azonban a DK-val kötött szövetségre büszke, azt nem akarja megtagadni. Ha meglesz a kormányváltás, jön a rendszerváltás. Az elszámoltatás és az alkotmányosság helyreállítása érdekében ekkor is szövetségre támaszkodna. Úgy látja, az utóbbi időben, mintha ezeken a területekre egymásra licitálnának az ellenzéki szereplők.

Az elszámoltatás olyan, mint a szex, aki sokat beszél róla, gyanús, hogy nincs benne része

– fogalmazott. Ha miniszterelnök lesz, Hadházy Ákost fogja felkérni, hogy koordinálja az elszámoltatással kapcsolatos feladatokat. Karácsony szerint Hadházy nem szereti az elszámoltatás szót, ő most is inkább csinálja. A jövőben pedig ehhez minden támogatást meg kell adni.

Az alkotmányozást Márki-Zay Péterre, mint miniszterelnök-helyettesre bízná.

Közjogi tanácsadó testületet hozna létre Magyarország vezető alkotmányjogászaival az alkotmányos rend helyreállítására, az ő javaslataikkal vinné végig azt a folyamatot, amellyel Magyarország újra alkotmányos demokrácia lett.

Ezután lehet „jól kormányozni”, hogy ne az emberek élete szóljon a politikáról, hanem a politika szóljon az emberek életéről. Ez több ciklusra elég feladatot ad. A koalíciós partnerek politikusainak is helyet hagyna a szakértői kormányban.

Miért ne lehetne a Karácsony-kormány külügyminisztere Dobrev Klára?

– vetette fel Karácsony Gergely, aki szerint politikája lényege, hogy egyesítse a teljes ellenzéket 2022-re, majd jó kormányzással újraegyesítse Magyarországot, erre késznek és képesnek érzi magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik