Közélet

Márki-Zay elismerte, nem értesítették az éttermet arról, hogy politikai rendezvényt fognak tartani

Nem kért engedélyt politikai fórum megtartására a debreceni Belga Söröző és Étteremtől Márki-Zay Péter és Pálinkás József – ezt maga a hódmezővásárhelyi polgármester ismerte el a Debrecinernek.

Ez egy hiba volt tőlünk,

mondta a hírportálnak Márki-Zay, aki Pálinkással együtt azt állította, hogy vasárnap este úgy rakták ki őket az étteremből, hogy volt asztalfoglalásuk. Az étterem ügyvezetője hétfőn erre azt válaszolta, hogy a két politikus, aki választási fórumot tartott az étteremben, „nem rendeltetésszerűen” használta a helyiséget, mert őket nem értesítették arról, hogy egy politikai rendezvényről lesz szól. Ráadásul az étterem eddig sem adott helyet politikai eseménynek, ehhez pedig konzekvensen tartotta magát a vezetés – írta a közleményben az ügyvezető.

Márki-Zay a Debrecinernek megjegyezte, hogy általában tájékoztatni szokták a rendezvényeik helyszíneit a programjaik politikai jellegéről. Ez azonban most nem történt meg. A kavarodást Márki-Zay részben azzal magyarázta, hogy előzetesen utcafórumot szerettek volna tartani, de Pálinkás József javaslatára mégis az éttermet választották, a foglalást intéző munkatárs azonban csak magára az asztalfoglalásra kapott utasítást. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre pályázó politikus azt is állítja, hogy sem ő, sem Pálinkás nem tudott arról, hogy nem kaptak engedélyt a politikai rendezvényre.

Kapcsolódó
Márki-Zayék nem rendeltetésszerűen használták az éttermet, állítja az ügyvezető
Közlése szerint a politikusok nem kértek engedélyt a rendezvényre, ezért kellett távozniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik