Vasvári Tamás / MTI
Közélet

Több esztergomi egyházi iskolában kötelező az eucharisztikus rendezvény, amin Ákos is fellép

Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is – derítette ki az Átlátszó.

A lap szerint Valkó Miklós, az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója a következő szavakkal indokolta, hogy miért kötelező az egyházi fenntartású iskola 11. és 12. osztályos diákjainak részt venni a pénteki budapesti Ákos-koncerten:

Iskolánk egyházi jellege miatt, a megfogalmazott nevelési elveink alapján fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a fentebb felsorolt iskolai programok kötelezőek mindenki számára vallási-felekezeti hovatartozás nélkül. Az intézménybe jelentkezéssel vállalták a tanulók és a szülők is, hogy ezeket az értékeket elfogadják és támogatják.

Az Átlátszó szerint a diákokat szervezett buszokkal hozzák-viszik az eseményre.

Valkó az iskola honlapján egyebek mellett arról ír, hogy a fiatalabb diákok a szombati Kossuth-téri misén, majd a fáklyás körmeneten vagy a vasárnapi, Ferenc pápa pontifikálta misén vesznek részt. A lapot egy olvasó azzal kereste meg, hogy gyermeke esztergomi iskolájában kötelezővé tették a részvételt, azonban az intézményt nem nevezte meg. Valkó Miklós az Átlátszó érdeklődésére telefonon megerősítette, hogy küldött hasonló levelet.

Írtam a szülőknek levelet, hogy ez egy iskolai program, és részt kell venni rajta

– fejtette ki Valkó az Átlátszónak, majd hozzátette:

a szülőknek lehetőségében áll kérvényt írni, ha el szeretnék kerülni a gyermek részvételét.

Szánthó Gellért, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatója is megerősítette, hogy több tanulójuknak kötelező a részvétel: esztergomi egyházi fenntartású iskola két osztálya, mindösszesen ötven diák számára is „kötelező osztályprogram” az Ákos-koncert. Szánthó szerint mivel a bentlakásos, ferences nevelők is elkísérik a csoportot a koncertre, ezért nem opció, hogy valaki hátramaradjon. Az iskola más osztályainak más kötelező programjai is lesznek az eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan, illetve „az egész iskolában minden osztálynak programja a vasárnapi szentmise. Most nem az iskolai szentmisén fognak résztvenni a diákok testületileg, hanem azon” – mondta az Átlátszónak az igazgató.

Frissítünk!

Szemlénk megjelenése után Ákos menedzsere a következő pontosítást küldte el lapunknak: „Jelen rendezvény a Forráspont Katolikus Ifjúsági Találkozó eseménye, amelyben van egy 1 órás Ákos-koncert, de nem az előadó egyedüli fellépése, hanem egy több mint 2 órás műsorfolyam. Tehát nem Ákos-koncertre hívhatták a gyerekeket, hanem erre az ifjúsági eseményre.”

Kapcsolódó
Koleszos helyeket adnak az Eucharisztikus Kongresszus résztvevőinek, pipa a HÖOK
Nem a katolikus eseménnyel van bajuk a hallgatóknak, hanem hogy nem szóltak nekik a férőhelycsökkenésről.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.