Közélet

Az orosházi önkormányzat cáfolja, hogy a jegybank vizsgálná a helyi közétkeztetés kiszervezését

Ujvári Sándor / MTI
Ujvári Sándor / MTI
A Momentum helyi képviselője szerint rejtett kölcsönnyújtás áll egy cég közbeszerzési győzelme mögött.

Fura közbeszerzés történt Orosházán, amire Sebők Éva, a Momentum orosházi önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselő-jelöltje hívta fel a figyelmet. Amikor még a veszélyhelyzet miatt egymaguk dönthettek a polgármesterek ügyekben, az orosházi fideszes városvezető Dávid Zoltán kezdeményezte az iskolák, szociális intézmények és idősek étkeztetését végző Diákellátás nevű önkormányzati intézmény feladatainak kiszervezését.

A Momentum lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint Sebőknek már akkor is gyanús volt, hogy a Prizma-Junior cégcsoport lesz a befutó. Aztán egy, Sebők szerint szabálytalanul kiírt pályázaton valóban e cég nyert júliusban. A győztes cég újíthatja fel a Diákélelmezés konyháját is, amit 2022 nyarának végéig kéne befejezni, annak díját pedig 2031-ig törlesztené az önkormányzat. Érdekesség, hogy a konyhafelújításra nyert 250 millió forint pályázati pénzt az önkormányzat, ám azt visszaadta Sebők szerint.

A momentumos helyi politikus állítja, az egész ügy egy rejtett pénzkölcsönnyújtás, így szerinte a nyertes közétkeztetési cég kvázi engedélyhez kötött pénzintézeti tevékenységet végezne – engedély nélkül. E téren az illetékes felügyeleti szerv az MNB, azaz a Magyar Nemzeti Bank, amit még júniusban megkeresett Sebők írásban. Kedden megkapta a választ, hogy az MNB elkezdte a vonatkozó információk és dokumentumok beszerzését, zajlik a vizsgálat.

A momentumos képviselő szerint a fideszes városvezetés is elismerte, hogy hibás a konstrukció. Attól tartottak, hogy ez így ugyanúgy kormányzati jóváhagyáshoz kötött ún. adósságkeletkeztető-ügylet, mintha rendes hitelt vennének fel. Így végül nem született eredmény és határozat sem a közbeszerzésről. Augusztusban az a kormányzati válasz jött, hogy ez a konstrukció is kormányzati engedélyhez kötött (ahogy az önkormányzati hitelfelvételek általában). Így a konyha felújítása nélkül írták ki az új közbeszerzést, pedig korábban épp a felújítással indokolták, miért kell az étkeztetést is kiszervezni. Sebők megfejtése az egész ügyre a következő:

A helyben keringő „iparági pletykák” alapján erre az egészre azért lehet szükség, mert leszólhattak még év elején kormányzati körökből, hogy ki kell szervezni a Prizma-Junior cégcsoportnak a közétkeztetést, ellenkező esetben ez látszani fog a városnak jutó koronavírus miatti kormányzati kompenzáció összegén.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően Orosháza Város Önkormányzata közleményt adott ki, melyben azt írják, „megalapozatlanok, jogi és ténybeli tévedéseken alapulnak” a közétkeztetéssel kapcsolatban megjelent cikkek. Mint írják, a kifogásolt közbeszerzési eljárást az önkormányzat képviselő-testülete egyhangúlag eredménytelennek nyilvánította.

A közleményben továbbá jelezték, hogy „az érintett közbeszerzési eljárás keretében konyhafelújításra vonatkozó feladatok elvégzésére is sor került volna, úgynevezett halasztott fizetési konstrukció keretében, amely nem minősül hitelfelvételnek, így a Magyar Nemzeti Bank megjelölt vizsgálata sem értelmezhető”, de a vonatkozó törvény értelmében adósságkeletkeztető ügyletnek minősül és mint ilyen kormányzati engedélyköteles.

Az önkormányzat közleménye szerint az eljárás eredményessé nyilvánítása előtt minisztériumi tájékoztatást krétek a kormányzati engedélyt érintően, és azt választ kapták, hogy az önkormányzat nem kérheti a kormány hozzájárulását, így adósságot keletkeztető ügyletet nem válallhat.

Így az eljárást eredménytelenné nyilvánították, tekintettel arra, hogy érvényesen nem köthették meg a szerződést kormányzati engedély hiányában.

Egyúttal jelezték, hogy az önkormányzatot a Magyar Nemzeti Bank nem kereste meg, iratokat nem kért be a momentumos képviselő által feltételezett vizsgálat során.

Az eredménytelen közbeszerzési eljárás nyílt közbeszerzési eljárás volt, melynek ajánlati felhívása az Európai Unió Hivatalos lapjában is megjelent, jelezték.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik