Belföld koronavírus

Orosházi iskolát fertőtlenít a honvédség

A héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

A kór az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában bukkant fel, ezért szombat délelőtt az intézményt fertőtlenítik. A Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredének parancsnoka az állami hírügynökségnek azt mondta, ehhez magas alkoholtartalmú szert használnak.

Kállai Ernő közölte, összesen hat katona fertőtleníti az áramtalanított iskolát. Arra számítanak, hogy mintegy 3 és fél órás munkával a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.

Orosz László iskolaigazgató az MTI-nek azt mondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el. Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik