Közélet

Árpa Attila: Egészséges öncenzúra volt a Heti Hetesben

Interjút adott Árpa Attila, rendező, producer, az RTL Klub korábbi kreatív igazgatója a Partizánnak. A Gulyás Márton által készített beszélgetésben sok minden előkerül Árpa RTL-s múltjából, mi most leginkább a Heti Hetesre vonatkozóakat emelnénk ki.

Árpa arra reagált (itt ez meg is tekinthető a 45.perctől körülbelül), hogy korábban – szintén a Partizánban – Ónodi György, a műsor producere többször hangsúlyozta, hogy nem volt cenzúra a Heti Hetesnél, az RTL vezetése nem szólt bele az adásba, a vágásba, azt Ónodiék készítették, és úgy adták át.

Árpa, aki évekig volt a műsor felelőse erre azért nem teljesen így emlékezett:

Nem létezik, egyetlen egy kibaszott tévéműsor sem, amit nem vesznek át egy csatornán belül. A gyerekműsortól bármelyik műsoron a tévécsatornán valaki megnézi, és átveszi. Egy Heti Hetes felvétele általában 2-3 órán át zajlott, a műsor hossza 50 perc. Szerinted nem vágtunk ki?

Így folytatta a visszaemlékezést:

Mit vágunk ki? Unalmas dolgokat. Ízléstelen dolgokat. Politikailag necces dolgokat, igen. Túl személyeskedő dolgot… Figyelj, itt van 30 hír per műsor, ebből tíz Orbán Viktorról szól, szerintem a végén elég, ha csak hatot-hetet hagyunk benne, kap ő így is eleget. Dobjuk ki ezeket. Nem, nem az történt, hogy felülről leszólt valaki, hogy ezeket vágjátok ki politikai nyomásra, nem, ezt úgy hívják, hogy egészséges öncenzúra, ízlés és józan ész. (…) Nem volt egyetlen olyan adás sem, ahol nem kellett valamit kivágni, vagy átvágni”

– emlékezett Árpa.

Politikai nyomás ugyanakkor nem volt rajtuk – ezt is mondta ugyanakkor Árpa Attila. „A műsorról, amikor nem tudom, hány adás ment le, azért az érezhető volt, hogy a mérleg billeg: balra. Nem volt titok.”

Árpa arról is beszélt, hogy Schmidt Mária az RTL Klub vezetőségével tárgyalt a Heti Hetesről, ami egy „

kultúrdiplomáciai beszélgetés volt, arról a kérésről, hogy nem lehetne-e a politikai egyensúlyon kicsit finomítani. Ez erről szólt. És jogos volt.

Ez azért maradt így  – mondta Árpa-  mert nem találtak jobboldali humoristát, akit be lehetett volna hívni. Mert amikor Fábry Sándort behívták, akkor az történt, hogy „beült, próbálta hozni a saját formáját, – de a „többiek nem passzoltak neki.” Ezt úgy fejezi ki Árpa, hogy

Fábryt nem hagyták labdába rúgni a Heti Hetesben.

Kapcsolódó
A Heti Hetes főszerkesztője elárulta, mikor akarta cenzúrázni a műsort az RTL Klub
Ónódi György szerint mindössze egyszer történt ilyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik