Közélet

A DK-s politikus nagyon meglepődött azon, hogy Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP-hez igazol

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt állította, hogy a DK kisvárdai előválasztási képviselőjelöltje elhagyta a DK-t és az MSZP jelöltjeként indul az előválasztáson. Kunhalmi Ágnest minden bizonnyal félretájékoztatták, mert mindebből semmi sem igaz” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Az érintett Bulitka András személyesen cáfolta Kunhalmi állítását.

„Nem tudom, mire gondolhatott a társelnök asszony, amikor ezt nyilatkozta, mert én továbbra is a DK jelöltjeként indulok az előválasztáson, nagyon meglepődtem azon, hogy átigazolnék MSZP-be, ilyesmi soha meg sem fordult a fejemben. A DK jelöltségét elfogadtam, azt fenntartom, attól visszalépni nem fogok. Helyi pletykákból hallottuk, hogy egy volt DK párttag – akinek tagsági jogviszonya tetemes tagdíjtartozása miatt szűnt meg – más pártoknál kilincsel előválasztási támogatásért, lehet, hogy őrá gondolt az MSZP társelnöke. De az illető soha nem volt a DK jelöltje, így attól nem is léphetett vissza. Az előválasztás tisztességes lebonyolítása valamennyi résztvevő párt közös érdeke. Minden félrevezető információ az előválasztás és így a kormányváltás sikerét kockáztatja” – közölte Bulitka, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. választókerületben indul, ezek szerint a DK színeiben.

Kapcsolódó
A DK fegyelmi tanács elé idézte veszprémi frakcióvetőjét
Katanics Sándor bejelentette hogy akár függetlenként is elindul az előválasztáson, ha a pártja egy új jelölt mögé áll.
Kapcsolódó
Kizárt képviselője helyett az LMP frakcióvezetőjét támogatja az MSZP az előválasztáson
Keresztes László Lóránt ellenében Szakács László a DK, a Jobbik és a Momentum támogatásával indulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik