Belföld

A DK fegyelmi tanács elé idézte veszprémi frakcióvetőjét

Katanics Sándor azt tervezi, hogy függetlenként indul az ellenzéki előválasztáson, miután pártja egy civil jelölt mögé állt.

A Magyar Narancs cikke szerint a DK fegyelmi tanácsa beidézte Katanicsot amiatt, hogy  a DK veszprémi frakcióját vezető képviselő bejelentette, szembemegy a párt központi döntésével, ha a DK Csonka Balázst indítja.

A 2019-es önkormányzati választáson Katanics volt a DK polgármester-jelöltje, ám 55:45 arányban alulmaradt az újrainduló Porga Gyula fideszes polgármesterrel szemben. Katanicsnak azonban sikerült elnyerni egy egyéni képviselői mandátumot, és ő lett a párt háromtagú frakciójának vezetője a városi közgyűlésben.

A Narancs kérdésére azt mondta, szerinte érdemi módon politizálni nem csak pártagként lehet.

Ha kizárnak, ami azt gondolom, megalapozatlan döntés lenne, pártonkívüliként politizálok tovább, és nem tervezek újra párttagként dolgozni egyik politikai szervezetben sem

– jelezte.

A középiskolai tanárként dolgozó Katanics szerint pártja állítólag készíttetett felmérést a választókerületben a lehetséges jelöltek esélyeire vonatkozóan, de az eredményt nem közölték vele.

Azt érzékeljük, hogy a jelenlegi hivatalos DK-s jelölt támogatottsága most jóval alacsonyabb, hiszen nem ismerik helyben a választók. Eddig közszerepléseket nem vállalt, s amióta a kampány elindult, azóta sem történt sajnos ilyen

– hozzátéve, hogy a helyi DK-s közösséget is megviselik a személyét érintő döntések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik