A Népszava cikke szerint alig 15 év alatt tönkrement az 1,2 milliárdba került siófoki Galerius fürdő. Lengyel Róbert, a balatoni város ellenzéki, a Becsülettel Siófokért Egyesület színeiben megválasztott polgármestere szerint az épület „rothad, pállik, roskad, rozsdásodik: ez megint sokba fog kerülni a siófokiaknak”.
A létesítményt 2006-ban az akkor fideszes városvezetés, mint Siófok új, turistacsalogató látványosságát avatta fel, ám alig másfél évtized alatt az épület olyannyira leromlott, hogy a belső fürdőteret már nem is lehet használni. A jelenlegi városvezetés által felkért szakértői vélemények szerint az épület szellőzési rendszerének terve és kivitelezése sem felelt meg az előírásoknak, a megfelelő szellőzés híján a gépészti berendezéseket a vegyi anyagokkal terhelt, páradús levegő kikezdte, vagy már teljesen tönkre is tette.
Lengyel Róbert szerint a tető és álmennyezet közötti, silány alapanyagokból elkészített szigetelés mára teljesen szétrohadt, és csak úgy javítható, ha kívülről az egész tetőszerkezetet megbontják. „Az az anyag, amit oda beépítettek és nyilván gondosan el is takartak, egy családi ház szigetelésére még tán alkalmas lenne, de egy fürdő esetében csak hitvány, olcsó férc. Csak ennek a javítása több tízmillióba kerül, s amíg el nem készül, a medencéket nem is lehet használni.”
A Népszava megkereste Siófok 2014 előtt húsz évig regnáló, fideszes polgármesterét, Balázs Árpádot, aki azonban nem válaszolt a fürdővel kapcsolatos kérdéseinkre. A kivitelező Strabag pedig úgy reagált megkeresésünkre: a 2006-ban átadott projektet a szerződésben foglaltak szerint teljesítették, ahogyan a felmerült garanciális igényeket is a garancia időszaka alatt, az átadás óta eltelt 15 év üzemeltetési gyakorlatot és annak körülményeit pedig nem ismerik.