Közélet koronavírus

Ügyészség: Tárgyszerű volt a kormány vakcinatáblázata

Tárgyszerűnek nyilvánította a kormány által április 25-én közzétett, az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokról szóló táblázatot a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – írta pénteken Facebook-oldalán Szél Bernadett.

A politikus a táblázat nyilvánosságra hozatala után tett feljelentést, mert szerinte a kormányzati kommunikáció, a tényeket elferdítő tájékoztatás, a manipulatív adatközlés aláássa a bizalmat a „nyugati vakcinák” iránt, ami akadályozza a védekezés sikerét, ami különleges jogrend idején, mivel nagy nyilvánosság előtt követték el egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Korábban Karikó Katalin, valamint a Magyar Orvosi Kamara is felhívta a figyelmet arra, hogy a táblázatban látható adatok alkalmatlanok az egyes vakcinák összehasonlítására.

Az ügyészség nem indított nyomozást az ügyben, nem kérték ki az Szél által „kamutáblázatnak” hívott adatsor háttéradatait, és nem hallgattak ki senkit sem, ugyanakkor megállapította, hogy

kormányzat a rendelkezésére álló statisztikai adatokról adott tárgyszerű tájékoztatást a második oltás után megfertőződött és elhunyt személyek vonatkozásában a megjelölt időszakban, az egyes oltóanyagokra vetítve.

Hozzátették azt is – olvasható Szél bejegyzésében –, hogy a kormány nem tett olyan kijelentést, „amely az orosz és kínai oltóanyagot bármilyen formában preferálta volna az úgynevezett nyugati típusú vakcinákkal szemben”.

Ezzel szemben a független országgyűlési képviselő kiemelte:

a szakemberek egybehangzóan állították – és józan paraszti ésszel is belátható –, hogy a táblázat ebben a formájában teljesen félrevezető és nem alkalmas az egyes vakcinák hatásosságának összehasonlítására, pláne nem olyan meredek következtetések levonására, ami a kormányzati koronavírus honlapon jelent meg: »a Pfizer-BioNTech-vakcinával történő oltás után kétszer annyian haltak meg, mint a Sinopharm-vakcina után«.

Szél Bernadett megjegyezte azt is: „Nemcsak alapvető információk hiányoztak a táblázatból, mint az oltottak kora, egészségi állapota, az oltások időbeli megoszlása, de teljesen valószínűtlen halálozási adatok szerepeltek benne, pl. 100 ezer főre vetítve 32 haláleset a Pfizer második adagja után, miközben kutatók szerint extrám ritka esetben, 1,4 millió beoltottnál van 10 fő alatti a halálozás.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik