Közélet

1,2 millió magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 150 ezer forintból él

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Négy hónapba telt, de az Mfor.hu végül válaszokat kapott a Magyar Államkincstártól a nyugdíjkifizetésekkel, illetve a 13. havi nyugdíj februári első heti kifizetésével kapcsolatos kérdéseire. A lap feleveníti, hogy 2012 októberében 789 870 forint volt a legmagasabb havi nyugdíj. Manapság azonban ilyen konkrét adat nem érhető el, a statisztikából annyit lehet kihámozni, hogy pár idős ember kétmillió forintnál is többet kap havonta az államtól nyugdíj formájában. Vagyis 11 év alatt minimum 153 százalékkal emelkedtek a top nyugdíjak, ennek egyik oka az, hogy 2013-ban az Orbán-kormány eltörölte a nyugdíjplafont.

11 éve a saját jogú nyugdíj egy főre jutó havi összege 115,7 ezer forint volt, míg most 148 ezer forint. Az átlagnyugdíjak tehát 27,9 százalékkal emelkedtek a vizsgált időszakban, ami meghaladja az ebben az időszakban mért inflációt, de a lap szerint ebben közrejátszik, hogy a menet közben nyugdíjba vonulók a többieknél magasabb induló járandóságban részesültek. A nyugdíjak februári kifizetései alapján:

777 495 olyan nyugdíjas van, aki 100 ezer és 149 999 forint közötti összeget kap, a második legnépesebb csoportba pedig azok tartoznak, akiknek havi 50 ezer és 99 999 forint közötti összegből kell megélniük. A havi 150 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíjban részesülőket összesítő adatsor 1,211 millió embert tartalmaz.

A lap szerint is visszaigazolja, hogy a nyugdíjak mediánja – tehát az az érték, aminél pont annyival kapnak többet, mint amennyien kevesebbet – alatta marad az átlagnyugdíjnak, és valahol 130-135 ezer forint körül lehet jelenleg.

A MÁK felhívta a lap figyelmét, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak kategóriájába tartozók 66 százaléka külföldről is kap ellátást. Vagyis 13,3 ezer olyan honfitársunk van, aki kizárólag itthonról kap ellátást, és kénytelen havi 50 ezer forintból megélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik