Közélet

Dugig van hibákkal az új szakképzési törvény

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Több mint ötven paragrafusát kell módosítani a 2020. januárjától fokozatosan bevezetett új szakképzési törvénynek – írta meg a Népszava.

A 2020. januárjától fokozatosan bevezetett új szakképzési törvényt szabályozási pontatlanságok, hiányosságok miatt kell módosítani. Az erről szóló javaslatot a múlt héten nyújtotta be a parlamentnek Palkovics László innovációs miniszter, ezt hamarosan az Országgyűlés Kulturális bizottsága tárgyalhatja. A 35 oldalas dokumentum szinte csak „jogtechnikai pontosításokból” áll.

A lap szerint például visszateszik a törvénybe azt a részt, amellyel a halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő tanulók ingyenes oktatását biztosítják. Noha ezt korábban is törvényi szinten szabályozták, az új szakképzési törvényből valamiért kimaradt, később csak rendeleti szinten biztosították ezt a lehetőséget.

Az új szakképzési törvényt érdemi előkészítés nélkül, rohamtempóban kezdték el bevezetni tavaly, a mostani törvényjavaslattal a saját maguk okozta káoszt próbálják korrigálni

– mondta el a lapnak Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik