Kedves Fortepan, kedves Zubreczki Dávid!
A cikk borítóképén a fekete hajú fiatalember Tóth Balázs (1919–1965), egy Corvald fajtájú tenyészkocával és malacaival látható. Ezzel az alommal díjat is nyertek az országos mezőgazdasági kiállításon, valószínűleg ennek apropóján készült a kép, valamint a másik, amit megtaláltam az archívumban. Ő a nagybátyám, aki abban az időben Kiskunhalason városi tisztviselő volt, és mellette sertéstenyésztéssel is foglalkozott. Az állattenyésztés szeretetét a nevét viselő idősebb fiának is átadta, de korai halála miatt, sajnos, azt már nem érte meg, hogy fia átvegye az agrármérnöki diplomáját. Nagyon büszke volt a díjra, amit a kiállításon kapott, de azt nem tudtuk, hogy fénykép is készült.
Nagyon nagy örömöt szerzett nekünk ez a fénykép! Köszönjük szépen!
Üdvözlettel, Dobai Éva és a Tóth család.
2021. április 19.
Ők a nagyszüleim, Tullner Mátyás és Tullner Mátyásné!
Nagyon kicsi voltam még, de arra emlékszem, hogy piaci napokon a papa mindig kint volt. Kerékpármegőrzést vállalt, és közben, hogy teljen az idő, szívószálból és rézdrót darabokból gyártotta a habfújókat. Szappanos víz, és már mentek is a buborékok. Nagyon sok gyereknek szerzett örömet a különleges buborék formákkal!
Takács Ilcsa
2021. február 28.
Kedves Tamási Miklós!
Régóta terveztem, hogy írok Önnek. Köszönöm az oldalt, hiánypótló a magam fajtának.
Másrészt pedig a Galántán készült képek közül az 55831-es kép közepén az édesanyám látható, 9 évesen… Van egy nagyon hasonló képem a családi fotók között, de az papírkép. A háttérben pedig nagyapám öccse csokornyakkendőben magasodik ki az ünneplők közül. ’38-ban nehéz évekkel a hátuk mögött (és még nehezebbek elé nézve, de ezt ekkor még nem sejtették) készült a kép. Háború, betegségek, halálozások, jogfosztás, kisemmizés, kitelepítés…
Köszönöm, hogy láthattam a képeket (nem csak a galántaiakat).
Barátsággal, Szabó Gábor
2021. február 28.
Kedves Fortepan!
A fenti kép lakásunk ablakából rendszeresen kinéző két kutyánkat (bocsánat pulinkat) ábrázolja: az anya Csitrit és a lánya Fruzsit. (Az ablakban szemből a jobboldali Csitri.) Az anya kutyus a szüleimé volt, a született alomból Fruzsi lett az én kutyusom, de az élet úgy hozta, hogy végül nem lettek egymástól elválasztva, amikor családot alapítva elköltöztem a szülői házból 1972-ben. Természetesen, sajnos, már mind a kettőjüket elvesztettük, és a lakásban sem a mi családunk lakik. Én az ott felnövő fiú-lány testvérpár fiatalabbja vagyok: Farkas Balázs. Későbbi kutyáimat róluk neveztem el, most Csitri él velünk.
A kép címe lehetne: „Csitri és Fruzsi”.
Csodálatos emlékek idéződtek fel bennem… Köszönöm.
Üdvözlettel: Farkas Balázs
2021. április 23.
Tisztelt Cím!
Nem tudom, van-e, lehet-e jelentősége, de a 141289-es fotón régi iskolatársam – Domján Csaba –, illetve én vagyok látható. Részemről bátrabb a mosoly 😊. Ennek alapján a kép inkább 1972–73 körül készülhetett, mert az általános iskolából (Radnóti Miklós u.) a Jászai Mari térre vittek minket „levegőzni”.
Üdvözlettel, Kindl György
2021. január 9.
Benne vagyok az újságban!
A Fortepan új gyűjteményéből (Kereki Sándor fotóiból) közölt válogatást a 444. Az egyik, 1973-as képen az a történelmi pillanat látható, amikor – feltehetően angol fonetika vizsgára készülve – Gedeon Évával üldögélünk a Március 15. téren, és magolunk.
A jó fotósnak jó szeme van, hiába.
Kálmán C. György
2021. február 27.
Tisztelt Fortepan!
A 178808 számú képen édesapám, dr. Voit Erik áll, és oktatja a leszállító radar indikátor használatát. 1967-től a Körzeti Irányító Központ (ACC) vezetője, 1969-től pedig a frissen megalakult Magyar Légiforgalmi Irányítók Szövetsége (HATCA) első elnöke volt. Édesapám 1996-ban hunyt el. Megköszönöm, ha a fényképnél megemlítik a nevét és ezt a két pozíciót.
Köszönettel és tisztelettel, Voit Patrik
2021. január 31.
Tisztelt Fortepan!
Név szerint ismerem a képen látható embereket, hiszen az egyik én vagyok kb. 3 és fél éves koromban. A két felnőtt Korell Ferencné Judt Edit (ő az édesanyám) és Lázár Sándor, aki kollégája volt a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Technikumban. A gyerekek balról jobbra haladva: (ifj.) Lázár Sándor, Korell Edit, Lázár Györgyi, Korell Gertrúd. Nyaranként sokszor töltöttük az időt itt 😊. A munkahelynek nyaralója és csónakja volt, amit használhattak az iskola dolgozói és tanulói is 😊.
Korell Edit
2020. december 28.
Tisztelt Fortepan!
Tegnap böngészés közben véletlenül bukkantam a 173099 sz. képre, ami meglepett, mert felismertem a rajta szereplő házat. Gondoltam, esetleg pontosítom a leírását. A ház valóban Wekerlén áll, mégpedig a Tas utca 16 sz. alatt.
Az ikerház bal felének első lakói (kb. 1910–12-től) a dédszüleim voltak, itt született három lányuk, közte a saját nagyanyám is. A ház még ma, kb. 110 évvel később is a család egy tagjának tulajdonában van, és sosem lakta más.
Édesanyám szerint a fortepanos képet azért készíthette a kert- és tájépítész Ormos Imre, mert a szép kertje miatt elég híresnek számított dédnagyapám háza.
Csatolok egy saját, családi képet, ami igazolja az egyezést, s így azt, hogy valóban a Tas u. 16-ról van szó.
Üdvözlettel: Zentai György
2020. március 20.
[Az eredeti angol nyelvű Hungaricana-hozzászólás fordítása.]
Ez a kép 1968 nyarán készült. Rajta édesanyám (Mary) piros felsőben, én és a bátyám (10 évesen) kék zakóban. Az idős pár a nagyszüleim (apai ágon), a kép a lakásuk erkélyén készült. A másik pár a nagybátyám és nagynéném újszülött fiukkal (Zsolt unokatestvéremmel, akivel nemrég kerültem újra kapcsolatba ennyi év után).
Üdv, Frank Fekete
Whitby, Ontario, Canada
Tisztelt Fortepan!
Az #206475, #206478 és #206479 képeken magunkra ismertem.
Üdvözlettel, Bencze Szabó Péter
2021. március 25.
………………………
Karinthy valósága, avagy találkozás egy fiatalemberrel
Magára valamit is adó fiatalember nem jár diplomata táska nélkül.
Az más kérdés, hogy a kifejezetten dokumentumok tárolására, hordozására kitalált, belső irattartó rekeszekkel felszerelt, a szabvány szerint 44×32×11 cm méretű, számzárral ellátott táskába csak úgy fér bele egy alma, hogy a táska fedele minimum kipúposodik, hacsak nem bezárhatatlanná válik. (Tudom, hogy a szendvics, a személyi, a bérlet, a kulcscsomó simán elfér, ügyesebbek pedig kettévágják az almát.)
És ez a fontos ember látszatát keltő táska lényege, ugyanis vajmi kevés diplomata járkál az utcán, táskájában fontos diplomáciai jegyzékeket, megbízóleveleket, titkos iratokat hordozva.
Ám ha mégis gyalog, kézben, diplomata táskában viszi ezeket, mondjuk egy nagykövetségről a Külügyminisztériumba, biztos, hogy az utca közepén nem ül rá pihenni.
Találkoztam két fiatalemberrel.
Az utca közepén, élére állított diplomata táskáikon ücsörögtek. (Amennyiben a fentieket elfogadjuk, mérget vehetünk rá, hogy nem voltak diplomaták.)
Beszélgettek. Semmi nem vonta el a figyelmüket. Pedig a táskán ülve, alig méteres magasságból szemlélhették volna, mondjuk a felettük elhaladó nők lábait. Vagy az autók kerekeit.
Azonnal felismertem mind a kettőt.
Tudom, mi volt a diplomatatáskáikban. (Szendvics, bérlet, személyi, kulcscsomó, kettévágott alma.)
Pontosan tudom, mikről beszélgettek. Azt is, mit tervezgettek.
Az egyikük nősülni készült: áradozott a kedveséről.
A másik, egyébként fiatal műszaki diplomás, felvázolta nagyratörő üzleti terveit néhány hektár megveendő földről, amin majd káposztákat fog termelni, és hozzá persze kitanulja a savanyítás módszertanát.
Az egyik, csak úgy, futólag, függetlenül a káposztától, megemlítette, hogy kettejük gyerekkoráról mesekönyvet ír a közeljövőben.
A másikat ez a közlés nem nagyon hozta lázba, témát váltva azt ecsetelte, hogy Rubik Ernő bűvös kockája mekkora világsiker, és ő bizony már 4 perc alatt össze tudja forgatni a színeket. Apropó, ha lesz pénze, miután Super Color elnevezéssel színes tévé sorozatgyártását kezdi meg a székesfehérvári Videoton, ő is vesz egyet – közölte.
A színes kocka-színes tévé témáról azután az egyik gyorsan váltott, és csak úgy megemlítette, hogy 88 éves korában, a minap, meghalt Josip Broz Tito.
Ő az égbe ment, Farkas Berci viszont épségben lejött onnan a Szojuz 36-tal – tréfálkozott a másik.
Ebben egyetértettek, majd latolgatni kezdték, mi jöhet azután, hogy Gdańskban Lech Wałęsa vezetésével sztrájkolnak.
Valami ki fog törni a lengyeleknél, akkora durranás lesz, mint májusban, az USA-beli Cascade hegységben lévő Szent Helén vulkánkitörése – állapították meg.
Nem hallgatóztam, de tudom, beszélgetésük igen alapos tájékozottságról árulkodott.
Furcsa, ők nem, de én már a találkozásunk pillanatában tudtam, mi lesz például Lengyelországban. Tudtam, hogy a káposztaföldön sosem fog az egyik termelni, a savanyításról nem is szólva. Tisztában voltam azzal, hogy a Rubik-kocka színhelyes oldalait az aktuális világbajnok 6 másodperc alatt képes összetekerni; az egyik házassága remek, a másiknak gyors válás a vége; a mesekönyv megjelenik, majd 40 év múlva (micsoda disznóság) feltűnik dedikált példánya egy antikváriumban.
Tudtam, hogy az egyiknek sosem lesz elektronikus lábnyoma – sem Facebook, sem Twitter – nyomtalanul eltűnik a másik, a világ, az első családja szeme elől. (Pedig él.)
Tudtam, mit adnak fel álmaikból, terveikből, meggyőződéseikből mind a ketten, mi, és mi nem lesz belőlük.
Mindezt abban a pillanatban tudtam már, amikor találkoztam velük – egy 1980-ban készült fényképen.
A képen mi ülünk egymással szemben a diplomata táskáinkon.
A kép annak az 1800 utcai fotónak az egyike, amelyeket Kereki Sándor készített az 1970–1980-as években. Ezt a gyűjteményt 50 év után Kereki a Fortepannak adományozta.
Aki végig böngészi a hivatkozás alatt megnyíló fotósorozatot, kis szerencsével találkozhat egy fiatalemberrel.
Akár magával is.
*
Szerkesztette: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/olvasoi-levelek
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
