Marjai János / 24.hu
Közélet

Profi csapat irányíthatta a Mészáros-Várkonyi-szerelem nyilvánosságra hozását

A HVG azt rekonstruálta a nyilvánosságban eddig megjelent, illetve különböző háttérinformációk alapján, hogy milyen módon került a nyilvánosságra Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc szerelme, illetve tervezett házassága az elmúlt hónapokat sűrű pletykái után.

A cikk arra jut, hogy profi kezek segíthették a friss szerelmesek kapcsolatának nyilvánosságban történő felvállalását, a stratégia központi eleme volt a teljes titoktartás helyett a kis információmorzsák csepegtetése.

A hetilap arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiában hónapok óta megerősítés nélkül is gyorsan terjedt a „hír”, Várkonyi Facebook- és Instagram-oldaláról ugyanakkor „mindig villámsebességgel távolították el a Mészárosra utaló kommenteket. Amikor pedig egyesek már azt is tudni vélték, hogy Várkonyi terhes, akkor a (kormányközelben lévő – a szerk.) Bors gyorsan előállt egy körkérdéssel, hogy vállalnának-e 40 év felett gyereket a magyar hírességek, és véletlenül épp a tévés műsorvezető volt az első, akinek válaszát közölték:

el sem tudja képzelni.

Az januárban derült ki, hogy Várkonyi cége egy Mészáros Lőrinccel összefüggésbe hozható Andrássy úti ingatlanba költözött, ám ekkor még hónapokig nem szólaltak meg az érintettek. A fordulópont akkor történhetett, amikor eldőlt: Várkony Andrea cége menedzselheti a Mészáros-csoport jótékonykodását.

A stratégiaváltást jelezhette, hogy Várkonyi kora tavasszal visszatért a bulvármédiában jegygyűrűvel a kezén, ám először nem árulta el, kitől kapta a drága ékszert.

Ekkoriban történt, hogy kiderült: fotóval alátámasztható módon repült Mészáros és Várkonyi közösen Dubajba, majd ezután jött az egyik bulvármagazinban a kurta vallomás a műsorvezető részéről az új szerelemről.

Kapcsolódó
Dubajból tért haza éjszaka a NER-gép, egy keringő utaslista szerint Mészáros Lőrinccel és Várkonyi Andreával
Orbán Viktor korábban azt kérte, mindenki tartózkodjon az egzotikus utazásoktól. Mészáros kérdésünkre nem akart nyilatkozni.

A HVG megszólaltatta Polyák Gábor médiajogászt, aki szerint az, hogy Várkonyi személyes oldalaival szemben a különböző Facebook-csoportokból nem távolíttatták el a párral foglalkozó mémeket és híreket, arra utal, hogy nem akarták mindenhonnan, mindenáron eltüntetni az információt.

Profi kommunikációs csapatra vall, hogy nem foglalkoztak azzal, minden egyes hírmorzsát leszedessenek, hiszen akkor éppen abból lett volna hír, hogy ennyire titkolják a kapcsolatot.

Ehelyett inkább csepegtettek, míg a végén kimondták, amit szinte mindenki tudott ekkorra: a közpénzből meggazdagodó milliárdos és Várkonyi Andrea egy párt alkotnak.  

A kormánymédiában pedig vagy hallgatnak a friss párról, vagy csak nagyon szűkszavúan számolnak be róla, ami szintén irányítottságot sugall a hetilap szerint.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.