Közélet

Várkonyi Andrea cége menedzselheti a Mészáros-csoport jótékonykodását

LIFETV
LIFETV
A vállalkozás dinamikusan bővül.

A csütörtökön megjelenő HVG előzetese szerint a Mészáros-csoport jótékonysági programjait menedzselhet a cég, amelyet Várkonyi Andrea tavaly alapított.

A 24.hu már a házasságkötés bejelentése előtt megírta, hogy a Whitedog Media Kft. dolgozott a High-Tech Suli nevet viselő programban, amikor öt általános iskola kapott egy-egy digitális tantermet.

Kapcsolódó
Várkonyi Andreának megtiszteltetés volt a Mészáros Csoporttal dolgozni
A cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programjának keretében elindított High Tech Suli pályázaton dolgoztak.

A hetilap most azt írja, a program egyik nagy attrakciója a 3D-s nyomtatás, a CraftBot nevű készülék. A gyártó cég egyik tulajdonosa Fazekas Csaba, aki a High-Tech Suli lebonyolításáért felelős Alkotó Magyarország Nonprofit Kft.-t is jegyzi, de tavaly beszállt 781 millió forinttal az MKB Bank is, amely így a cég ötödét birtokolja.

A HVG szerint Mészáros Lőrinc az adakozást női foglalatosságnak tarthatja, hiszen a 2016-ban indított Mészáros Alapítvány motorja akkori felesége, Kelemen Beatrix volt. A lap úgy tudja, a Whitedog Média szerepe még elenyésző a Mészáros-csoport jótékonysági akcióiban, ám a vállalkozás dinamikusan bővül. Már most 15 munkatársa van, és újabb állásokat hirdetett meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik