Közélet koronavírus

A Balatonnál kevésbé volt zsúfolt a nyitás első napja a teraszokon

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Az első beszámolók alapján a Balatonnál közel sem volt olyan tömeg a terasznyitás napján, mint Budapesten.

A likebalaton.hu újságírója, fotósa több helyen járt, Siófokon látta a legtöbb embert. „Rengetegen sétáltak szombaton a Balaton-parton. A hajóállomás parkolója dugig volt, még busszal is érkezett egy csoport hajózni. De nem csak a víz szépsége vonzotta az embereket, hanem a nyitott teraszok is. Szinte megteletek az itt lévő vendéglátóhelyek. Főként fiatalok és családosok fogyasztottak az asztaloknál, de előfordult, hogy páran leültek a parkban lévő padokra, és ott ették meg a street food ételüket.” A séta- és menetrendi hajókra is sokan szálltak fel, mások sétáltak a mólón. A parkok, játszóterek tele voltak. Sokan persze söröztek, fagyiztak.

Balafonfüreden szombat délelőtt, kora délután a Tagore sétányon a kávézók kevésbé voltak vendégekkel tele, inkább az éttermek, büfék teraszain lehetett látni családokat.

„A tihanyi Gödrös partszakaszon is nyitva a Panoráma terasza, ám a déli órákban még nem lehetett zsúfoltságról beszélni. A motorosok számára is ideális büfénél nagy parkoló áll az ideérkezők rendelkezésére, ami a szezon idején mindig tele van, most azonban jut hely mindenkinek, aki étteremben, mégis a szabadban szeretné elkölteni ebédjét vagy vacsoráját.”

Keszthelyen és Gyenesdiáson is persze voltak, akik kihasználták a nyitás első napját, de messze nem budapesti mércével voltak vendégek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik