Pivarnyik Balázs / TASZ
Közélet

TASZ: A civiltörvény visszavonása után az ÁSZ válhat a kormány bunkósbotjává

Elindult a civiltörvény visszavonása, aminek örvend a jogvédő szervezet. Azonban a visszavonás közben a kormány helyzetbe hozta a számvevőszéket, ennek kevésbé örülnek.

Egy Európai Bíróság-döntés nyomán végül visszavonja a sokat bírált civiltörvényt a kormány (vagyis benyújtotta az ezt célzó javaslatot az Országgyűlésben). A kormány Soros György-központú retorikájának egyik célpontja, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emiatt közleményt adott ki. Azt írják:

Ez helyes lépés, hiszen a civil szervezetek átláthatóságát nem a lejárató kampányokkal felvezetett megbélyegzés szolgálja, gazdálkodásukról e nélkül is szabadon lehet tájékozódni a kötelezően benyújtandó beszámolóikból, melyek a bíróság honlapján elérhetők.

Kapcsolódó
Visszavonják a civiltörvényt
Az EU bírósága már tavaly nyáron kimondta, hogy az összeegyeztethetetlen az uniós joggal.

Szerintük a TASZ az előírtnál is több pénzügyi adatot tesz hozzáférhetővé, teljesen átláthatóan működik. Azonban az új jogszabály szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálná rendszeresen „a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző” és évente a húszmillió forint mérlegfőösszeget elérő egyesületeket és alapítványokat. A TASZ szerint ez felesleges, az ügyészség eddig is vizsgálhatta a civilek gazdálkodását, ráadásul az ÁSZ célja, hogy a közpénzek és a nemzeti vagyon kezelése felett őrködjön.

A TASZ állítja, az ÁSZ ilyen célú felhasználása az államgépezet politikai és hatalmi célú felhasználása, a számvevőszéket „bunkósbotként” vetné be az állam.

A civil szervezet szerint újabb boszorkányüldözésre fogja használni ezt a passzust a kormány, de a TASZ megvédi adományozói adatait, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.