Különbség a gyávaság és a félelem között

Vásárhelyi Mária: A leggyávább bátor ember

Demokratának lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy nem félni…

Amikor Bibó ezt a közhelyszerűen, ám rendre hiányosan idézett kijelentését leírta, akkor – miként ez a mondat második feléből kiderül – nem a félelemre, hanem a gyávaságra gondolt. Félni vagy gyávának lenni – hatalmas különbség. A félelem ugyanis teljesen természetes érzés, minden normális ember számtalan dologtól fél. A gyávaság azonban az emberi silányság egyik jelzője. Gyávának lenni azt jelenti, hogy valaki, bár tisztában van azzal, egy-egy helyzetben mi lenne a helyes döntés, mégis számításból, félelemből, önzésből – a rossz utat választja. És mivel tudja, hogy rendre a rosszat választja, gyűlöli azokat, akiknek van bátorságuk a kockázatosabb, veszélyesebb jó mellett dönteni. A bátorság nem a félelem, hanem a gyávaság ellentéte. Ha egy vezető politikus gyáva, akkor döntései nem a magánérdekeket sértik, hanem a közjó, a közérdek érvényesülésének állják útját, és a társadalom boldogulását sodorják veszélybe. Ilyen gyáva politikusnak gondolom Orbán Viktort és a szolgálatába szegődött vazallusokat.

Váncsa István: Telt házakkal

Nyolc város jelezte, hogy hajlandó a nyári labdarúgó Eb mérkőzéseit közönség előtt megrendezni, közölte az UEFA múlt pénteken. Bilbao, Dublin, München és Róma még gondolkodik, ami az ő helyzetükben meg is érthető, hiszen az ő vállukról a döntés ódiumát senki főhatalom le nem veszi. Nekik nincsen bölcs vezetőjük, aki mindenkinél mindent jobban tudna, vagyis a város dolgaiért a városi önkormányzat és mindenekelőtt a főpolgármester maga felel. Nehéz kenyér. Velük ellentétben magyar kollégáiknak mostanra hovatovább semmi tennivalójuk nem maradt, vígan fröccsözhetnének a kedvenc kocsmájukban, ők viszont ehelyett csak böstörködnek és bírálják kormányzó urunkat, aki helyettük dolgozik, és az orrukat is megtörli, ha muszáj. Budapest főpolgármesterét a foci Eb ügyében senki még csak meg se kérdezte, a városháza tisztségviselői az eredményről éppúgy az UEFA április kilencedikei hivatalos közleményéből értesültek, ahogy mindenki más, két szalmaszálat se kellett a várható dicsőség reményében keresztbe rakniuk, vajon legalább megköszönték?

Ugyan.

Fleck Zoltán: Demokráciát!

Súlyos ellentmondás nyomasztja tehát a demokratikus közvéleményt: konszenzus látszik ugyan abban a kérdésben, hogy a demokráciában szokásos kormányváltás Magyarországon 2022-ben elégtelen lesz, annál több, valamiféle rendszerváltás szükséges, a NER felszámolása. Ugyanakkor távolról sincs megegyezés abban, mit kezdjen egy kis parlamenti (nem kétharmados) többség az Alaptörvénnyel. Kellene rendszerváltás, de nem szabad az Alaptörvényhez nyúlni – ez így nem fog menni. Széttárják hát a kezüket tehetetlenül, és bizakodnak a kevésbé valószínűben. Pedig kétharmados többség esetén is megfontolandó lenne kilépni abból a logikából, hogy a választások után megszerzett mandátumokkal a parlamenti többség alkotmányoz.

Még jóhiszemű „rendszerváltók” is azonosítják az alkotmányozást a parlamenti döntéshozással. A lehetséges alternatíva akkor válik igazán érthetővé, ha megvizsgáljuk a jelenlegi helyzetet, amelyből kényszerek származnak, és választ keresünk arra a kérdésre is, hogy miért szükséges mindenképpen megszabadulni az Alaptörvénytől.

Csepi Lajos: Eb ura fakó

Egy jól működő szociális piacgazdaságban az államnak nincs közvetlen termelésszervező szerepe. Ki kell jelölnie a fejlődés stratégiai irányait, és biztosítani a gazdasági tevékenység feltételeit: az infrastrukturális hátteret, a megfelelően képzett munkaerőt és a hatékony közgazdasági szabályozórendszert. Beavatkoznia akkor kell, ha egyes folyamatok alakulása országos szintű, komoly társadalmi-gazdasági veszéllyel jár. Minden jel arra mutat, hogy itt a pillanat, amikor az államnak tényleg be kell avatkoznia. Az egyik legnagyobb magyar vállalat, a Dunaferr nagy bajban van. Utoljára 2018-ban tett közzé pénzügyi jelentést. A dokumentum szerint akkor 4 500 munkavállalót foglalkoztatott, árbevétele 368 milliárd forint volt. A vállalat működése azóta szétesőben van, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, a munkavállalók kollektív szerződése lejárt, és nem újították meg. Tavaly szeptember 30-a óta nincs sem igazgatóság, sem felügyelő bizottság, a menedzsment elveszítette minden hitelét, és áttekinthetetlen ukrán–orosz belháborút folytat. A dolgozók pedig több mint fél éve két részletben kapják havi fizetésüket, a szakszervezeti képviselők lehetetlen helyzetbe kerültek.

Mélyi József: Magyar Mindenség Múzeuma

Néhány nappal ezelőtt L. Simon Lászlót múzeumi integrációért felelős miniszteri biztossá nevezték ki. Feladatai közé tartozik majd a Természettudományi Múzeum beolvasztása a Magyar Nemzeti Múzeumba; a távolabbi jövőre tekintve meg kell vizsgálnia az Iparművészeti Múzeum bekebelezésének lehetőségét, s meg kell újítania magát a Nemzeti Múzeumot is. Ezen felül ki kell dolgoznia a múzeumok régészeti és műtárgyvédelmi tevékenységének centralizálását, és mintegy mellékesen – ahogy ez az Emberi Erőforrások Minisztériumának extra sajtóközleményéből kiderül – munkálkodnia kell a teljes múzeumi szféra megújításán.

Minden átalakul, minden megújul megint, és a hirdetmény szerint ismét úgy, ahogy eddig még soha. A Nemzeti Együttműködés Rendszere megmenti a tönkretett Természettudományi Múzeumot és az ellehetetlenített Iparművészeti Múzeumot; igaz, arról már nem esik szó, hogy ezeket az intézményeket korábban maga a rendszer éheztette ki és taposta el. A megmentés kulcsszava ismét a centralizálás, csak most éppen integrációnak hívják. Tulajdonképpen nagyon régi mintázatok tűnnek át a mostani határozaton; mintha a csaknem száz évvel ezelőtt kialakított – a jelentősebb közgyűjtemények összevonásával létrehozott – Gyűjteményegyetem újraélesztése lenne a végcél.