Közélet

A Párbeszéd politikusa szerint Szabó Bálint napokkal eltűnése előtt már zavartan viselkedett

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, kihűlve, Szegedtől 38 kilométerre, egy felüljárón találtak rá a rendőrök Szabó Bálintra – ezt a szegedi önkormányzati képviselő mondta kamerán kívül az RTL Klub Híradójának. Azt is elárulta, hogy innen a sürgősségi osztályra szállították, de még aznap este hazaengedték.

A Blikknek nyilatkozott Szabó eltűnése ügyében Kovács Tamás, a Párbeszéd politikusa, aki szerint „nem zárhatjuk ki, hogy Szabó Bálint látszólagos eltűnése mögött a független képviselő politikai szándéka húzódik, így akart a szerinte nagy bejelentése előtt a figyelem középpontjába kerülni”. Hozzátette: Szabó Bálint napokkal a hétfői eltűnése előtt botrányosan viselkedett, olyannyira, hogy

a jegyző bevonta a képviselői igazolványát is.

Szabó Bálint volt már MSZP-s politikus Vas megyében, ahol fiktív tagtoborzással bukott meg, volt fideszes támogatású független polgármesterjelölt Csepregen, szegedi DK-s szóvivő, jelenleg pedig független képviselőként dolgozik a szegedi közgyűlésben.

Szabó hétfő reggel futni ment, de a sportolás után nem ért haza. Felesége aznap délelőtt jelentette férje eltűnését a rendőrségen. A szegedi képviselő hétfőre hirdetett sajtótájékoztatót, ahol a városvezetést érintő, állítólagos leleplezésekről beszélt volna. A képviselő még aznap este előkerült, de részleteket nem közölt a rendőrség. Szabó kedden az RTL Híradójának nem akart nyilatkozni, de kamerákon kívül annyit még mondott, hogy nem önszántából ment Makóra. Szabó Bálint eltűnése ügyében személyi szabadság megsértésének gyanújával indult nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik