Közélet

Milliós nyomravezetői díjat tűztek ki a férfira, aki meg akart erőszakolni egy nőt a gödöllői HÉV-en

Hajtóvadászatot indított a rendőrség azzal a szexuális erőszak kísérletével, kifosztással és testi sértéssel gyanúsított ismeretlen férfival szemben, aki meg akart erőszakolni egy munkába igyekvő nőt a gödöllői HÉV-en.

Mint arról korábban beszámoltunk a 47 éves nő a szerelvény harmadik kocsijában ült, amikor a vele szemben lévő ismeretlen férfi minden előzmény nélkül felszólította, hogy tolja le a nadrágját, különben előveszi a kését és megöli. A nő megtagadta a követelés teljesítését, erre az idegen a telefonját és a pénztárcáját akarta, s azt meg is kapta. A férfi azonban nem érte be ennyivel. Többször is megrúgta a nőt, miközben azt hajtogatta, „told le a nadrágod, különben megöllek!”. Az áldozat próbált védekezni, és segítségért kiabált, de rajtuk kívül senki nem volt a kocsiban. A Gödöllő, Erzsébet park megállóhoz közeledve a nő azt mondta, a férje ott várja, a támadó erre hátrált, majd a leálló szerelvényből kiugorva elmenekült. Az asszony a támadás következtében súlyos orrcsonttörést szenvedett.

Az elkövető felkutatására és elfogására nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai továbbra is intenzív felderítőmunkát végeznek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a támadó férfit azonosítsák, felkutassák és elfogják. A rendőrség személyleírása szerint a férfi 20-25 év körüli, 160-165 cm magas, vékony, szikár testalkatú férfi. Arca hosszúkás, ívelt, tiszta (anyajegy, heg, seb, pattanás nem volt látható), szeme, szemöldöke sötét. Hangja mély, beszéde összeszedett, nyugodt. Az elkövetéskor fekete kötött, téli sapkát, kartondoboz/mustársárga színű, rejtett zipzárú, álló gallérú, combközépig érő dzseki anyagú, két függőleges zsebbel ellátott kabátot, sötétzöld-fekete terepmintás melegítőnadrágot, fekete, fűzős sportcipőt viselt. Külseje ápolt, rendezett volt, jellegzetes szagot nem árasztott. A férfiról fantomkép készült:

Police.hu Kép: Police.hu

Pest megye rendőrfőkapitánya nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A Gödöllői Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható támadót felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik