Közélet

Gajda Péter megtakarításai csökkenése nélkül törlesztett 30 milliót, Tüttő Katának 14 budapesti ingatlanja van

Farkas Norbert/24.hu
Farkas Norbert/24.hu

A Magyar Nemzet megnézte az ellenzéki önkormányzatok vagyonnyilatkozatait, ezek alapján arról írnak, hogy

  • 2020-ban Karácsony Gergely szert tett egy siófoki üdülő 50 százalékos tuladonrészére. Eközben jelentősen növelte eladósodottságát: a 2019-ben 19 millió forintos banki hiteltartozása immár harmincmillió, egy magánszemélytől is kölcsönkért 3,7 millió forintot. Karácsonynak nincs pénzintézeti számlakövetelése, tehát egyáltalán nincs likvid vagyona, ellenben van 1,8 millió forintnyi lakástakarék-pénztári megtakarítása.
  • Növelte megtakarításait Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, akinek tavaly még 4,3 millió forint pénzintézeti számlakövetelése volt, ám mára már hétmillió forintra rúg ez az összeg. Emellett hárommillió, más szerződés alapján számontartott követelést is feltüntetett a bevallásában. Egy balatoni nyaralóban van tulajdonrésze.
  • A szocialista Tüttő Katának 14 budapesti ingatlanja van, amelyek között több szántó- és termőföld is található, s egyebek mellett egy budavári lakásnak is résztulajdonosa. Magyar Állampapír Plusz-portfóliója 54 millió forintra hízott. Bankszámláján továbbra is 35 millió forint van, de közben 74 milliós tartozása 85 millióra nőtt.

A lap megjegyzi: Horváth Csaba, a szintén szocia­lista zuglói polgármester bevallásával kapcsolatban különös, hogy továbbra is 150 millió forint „más szerződés alapján” rögzített követelése van, amelyről már két éve is azt írta a sajtó, hogy magánszemélynek nyújtott kölcsön lehet.

Kispest korrupciógyanús ügyekbe keveredett szocialista polgármesterének, Gajda Péternek a vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy tavaly óta hogyan törlesztette harmincmillió forintos, magánszeméllyel szembeni tartozását. A lap szerint Gajda értékpapírokból és befektetési jegyekből 2019-ben nyolcmillió forintra rúgó vagyona idénre tizenegymillióra növekedett és a 77 ezer eurós devizamegtakarítása sem csökkent. A polgármester lakáskiadásból származó jövedelme 170 ezer forinttal növekedett, ami szintén nem elegendő a harmincmilliós hitel törlesztéséhez.

Kapcsolódó
Rogán újra megnősült, Orbánnak továbbra sincs megtakarítása, Hadházy ötmilliós adományt kapott
Matolcsy György hiába jegybankelnök, nincsenek megtakarításai. Kósa Lajos motort vett. Megjelentek a 2021-es vagyonnyilatkozatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik