Mohos Márton/24.hu
Közélet koronavírus

PDSZ: A pedagógusokat úgy terelik vissza az intézményekbe, hogy fontos óvintézkedéseket nem rendeltek el

„Követeljük, hogy a köznevelési intézmények dolgozói közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után legyenek azok között, akik az Európai Unió megfelelő szerve által engedélyezett oltóanyagban az első körben részesülnek” – kezdi vasárnap kiadott nyílt levelét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Levelüket Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjének, Palkovics Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetőjének és Maruzsa Zsoltán közneveléséért felelős államtitkárnak címezték.

A PDSZ szerint az oktatásban „nem lazítani kellene a járványügyi intézkedéseket”, hanem fokozni.

A pedagógusokat úgy terelik vissza hétfőtől az intézményekbe – a középfokú oktatásban, a szakképzésben dolgozókat pedig nem sokkal ezt követően -, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben lesznek. Olyan óvintézkedéseket sem rendeltek el központilag, amelyek több, más területen dolgozók esetén már alapvetőek, mint a maszkviselés vagy a plexifal. Még most sem történik semmiféle érdemi intézkedés, amikor terjed a vírusnak az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő mutációja

– írják.

Levelükben arra is kitérnek, hogy az olyan „látszatintézkedések, mint a pedagógusok számára «biztosított» tesztelés, egyelőre csak egyszeri, és sokak számára elérhetetlen a távolság, a rossz közlekedési viszonyok és korai hazautazási kényszer miatt”, ráadásul a pedagógusok visszajelzései szerint a rendelkezésre álló időpontok hamar beteltek. Szerintük önmagában már a tesztelésre történő beutazás is kockázatot jelent, ezért azok számára, akik nem rendelkeznek személygépkocsival, illetve nem a tesztelőpont közelében laknak, aránytalan kockázatot jelent a nem is megbízható eredményt nyújtó tesztelésben való részvétel.

A PDSZ felszólítja a címzetteket, hogy „teremtsék meg egy olyan digitális munkarend feltételeit, amely nem a tavaszi helyzetet idézi elő újra, hanem valóban biztosítja az oktatáshoz való jogot, ahogyan az egészséghez és a biztonságos munkavégzéshez való jogot is”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.