Interjút adott a mai Népszavának Gyarmathy Éva, Prima Primissima díjas pszichológus, az Atipikus Fejlődés Módszertani Központ alapítója, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
A szakember a koronavírus kapcsán a teljes iskolabezárást nem tartja indokoltnak, viszont úgy véli:
Általános iskola hetedik osztályától kezdve a felsőbb évfolyamosok nyugodtan tanulhatnának otthonról, a kisebbeknél viszont fontos a személyes találkozás. Ha az idősebb diákoknak nem kellene bejárniuk, több osztályterem felszabadulna, az alsóbb évfolyamosokat kisebb csoportokra lehetne osztani, ez pedig oktatási és járványügyi szempontból is jó megoldás lehetne. Ők amúgy iskolán kívül találkozhatnak egymással megfelelő körülmények között. A kicsiket kellene alacsonyabb létszámú csoportokban tanítani, már csak azért is, mert náluk jelenleg szinte semmit nem lehet betartani a járványügyi szabályokból. A távolságtartás és a higiéniás szabályok is nehezen megkövetelhetők. Egy tanító mondta nekem, hogy a gyerekek rágcsálják a maszkjaikat, óra végén már folyik belőlük a nyál.
A sajátos nevelési igényű, a tanulási nehézségekkel küzdő, a hátrányos szociokulturális helyzetből érkező, valamint a bármilyen okból a szokásostól eltérően fejlődő gyerekek kapcsán Gyarmathy Éva azt mondta:
Ők mindig érzékenyebben reagálnak a változásokra. Ráadásul az olyan speciális helyzetek hatásai, mint most a pandémia, mindig felnagyítják a különbségeket. Ha közülük néhányan, vagy akár többen karanténba kerülnek, és nem kaphatják meg azt a kevés speciális ellátást, amit a rendszer biztosítani tud, az további problémákat fog generálni, amelyeknek hosszú távú hatása lesz. Ők a „normál” hétköznapokban is hátrányban vannak. Ezért is fontos, hogyan reagálnak erre a helyzetre a szülők és a pedagógusok. A tavaszi járványidőszakban és most is nagyon különböző reakciókat tapasztaltam. Van, ahol jó az együttműködés, máshol kevésbé. Többször előfordult, hogy egy tanulási zavaros gyerek is ugyanúgy írásban kapta meg a tananyagot, mint mindenki más. Vagy a figyelemzavaros gyerektől elvárták, hogy órákig üljön a képernyő előtt. (…) A jelenlegi helyzetben különösen fontos lenne, hogy az oktatási intézmények vezetői nagyobb önállóságot kapjanak és ne azt várják, milyen utasításokat adnak nekik. Most gyorsan változnak a körülmények, s gyakran előfordul, hogy mire megérkezik a központi utasítás, annyi probléma felhalmozódott, hogy már egészen más szinten kellene foglalkozni velük. Az autonómia nem valami ördögi dolog, hanem arról szól, hogy helyben, a helyi viszonyok ismeretében, gyorsan tudjanak reagálni az intézmények ahelyett, hogy arra várnának, hogy egy központ a maga nehéz, lomha módján végre kiadjon valamilyen utasítást, protokollt vagy stratégiát.
Az interjúban szóba került az egy szélsőjobbos politikus által ledarált a Meseország mindenkié című kötet. Ennek kapcsán Gyarmathy Éva így fogalmazott:
A könyv ügye szerintem egy felfújt lufi, egy gumicsont, a kialakult vita ugyanakkor eléggé ártalmas módon folyt. Természetesen szó sincs gyerekek veszélyeztetéséről vagy homoszexuális propagandáról. Attól, hogy egy gyerek találkozik egy olyan mesével, amiben két királyfi lesz szerelmes, még nem válik homoszexuálissá. Egészen elképesztő, mit gondolnak egyesek a gyerekek értelmi képességeiről. Mintha máshol nem is találkozhatnának akár a szexuális kisebbségekkel. A könyv abban segít, hogy ez az ő mesei világukban értelmet nyerhessen, mert az, ahogy a felnőttek világában szó van erről, az ő szintjükön teljesen értelmetlen. A könyv az elfogadásra nevel, nemcsak a melegekkel, hanem más kisebbségekkel, például a romákkal, fogyatékkal élőkkel szemben. Gyerekkorban természetes, hogy a világ sokféle, ez az időszak a szocializáció legerősebb terepe. Igenis hasznos, ha a gyerekeket már óvodáskorban az elfogadásra neveljük; rugalmasabb személyiség alakulhat ki, ami a későbbiekben kevésbé lesz kapható például a kirekesztésre, gyűlölködésre.
