Közélet

Visszaszólt az ügyészség Fekete-Győr Andrásnak

Magyarország Ügyészsége visszautasít minden alaptalan rágalmat, amely az ügyészség törvényes és szakszerű működését vonja kétségbe,

írta szerdai közleményében az ügyészség, amelyben a Momentum elnökének előző napi kijelentéseire reagáltak.

Fekete-Győr András, illetve egy másik momentumos politikus, Szarvas Koppány Bendegúz ellen kedden emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt. A vád szerint a két politikus és a másik négy vádlott pirotechnikai eszközt, üveget dobtak a Parlament védelmét ellátó rendőrsorfalba a 2018. decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon, illetve lökdösték a tüntetőtársaikat és a rendőröket azért, hogy áttörjék a sorfalat. Az ügyészség szerint erőszakos magatartásukkal akadályozták az egyenruhásokat a jogszerű eljárásukban, akik emiatt csak megnehezítve tudták ellátni a létesítménybiztosítási feladataikat.

Videón, ahogy Fekete-Győr Andrásék füstgránátokat dobálnak a rendőrök közé
Felfüggesztett börtönt kértek a Momentum elnökére és társára hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Fekete-Győr a vádemelésre reagálva azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a rabszolgatörvény elleni tüntetésen ő csak a magyar munkavállalók érdekeiért állt ki, sosem állt szándékában ártani a rendőröknek és a rendőrségi tanúvallomások szerint nem is ártott. Hozzátette: „a tüntetésen egy játékboltban is kapható lila füstölőt ejtettem két rendőrsorfal közé, miután a rendőrök felszólítás nélkül könnygázt lőttek az emberek arcába”. A politikus szerint a Fidesz retteg attól, hogy a Momentum erősödik és ezért akarja őt bilincsben látni Orbán Viktor.

Az ügyészség szerdai közleményében azt írta, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába nem tartozik bele a szolgálatot teljesítő rendőrség füstbombával való dobálása.

Az ilyen és hasonló esetekben minden elkövetővel szemben azonos módon, a törvények szerint lép fel az ügyészség és a bíróságok bűnösséget kimondó és szankciót megállapító határozatokat hoznak.

Hozzátették, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a 2018. decemberi Parlament előtti demonstrációkon történt hasonló jogellenes magatartások miatt eddig kilenc személy ellen emelt vádat, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A bíróság valamennyi vádlottal szemben marasztaló ítéleteket hozott, melyek közül hat ügy már jogerőre is emelkedett. A bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte a vádlottakat, amely ítéletek közül három már első fokon jogerőre emelkedett, mivel a vádlottak tudomásul vették a döntést. A közlemény szerint egy vádlottat 1 év 8 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélt a bíróság. Ezen ítélet szintén első fokon jogerőre emelkedett, mivel a vádlott ez esetben is elfogadta a döntést.

A törvény előtti egyenlőség megsértése lenne, ha egyesek politikai szerepvállalásuk miatt mentesülhetnének a jogszerű és igazságos eljárások alól. A jogállami elveknek megfelelően, a bíróság fogja kimondani a végső szót,

írta az ügyészség.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik