Berend T. Iván: Sztálin, Alekszej Navalnij és a Kelet magasan álló csillaga
A cím zavarosan hangzik, de megmagyarázom. Hadd kezdjem messziről, Mihail Bulgakovval, a Kutyaszív és A Mester és Margarita zseniális szovjet-orosz írójával, aki abszurd sci-fi történetei keretébe festett véresen reális képet a bolsevik Oroszországról a két világháború között. 1934 és 1936 között írta meg Iván Vasziljevics című színdarabját, melyben egy meghibásodott időgép véletlenül a középkorba viszi vissza Iván Vasziljevics építés-felügyelőt, és az 1930-as évek Moszkvájába hozza Iván Vasziljevics cárt, legismertebb nevén Rettenetes Ivánt.
Nem kell mondani, hogy a darabot bemutatása előtt betiltották, és csak évtizedekkel az író halála után adhatták elő. Az orosz történelem e legjellegzetesebb, legvérengzőbb figurája, az első orosz cár – aki saját elsőszülött fiát és annak fiát is megölte, és a hírhedt novgorodi vérengzés során árulás vádjával a város nemesi lakosságának egynegyedét, egyharmadát kiirtotta, a többieket deportálta, és szolgáló nemességgé alakította az uralkodó elitet – Bulgakov darabjában ismét Moszkvába érkezett. Bulgakov ugyanis felismerte az orosz történelem lényegét: Rettenetes Iván állandóan Moszkvában tartózkodik.
Ez jutott eszembe a hír olvasásakor, hogy a legjelentősebb és legnépszerűbb orosz ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt, amikor 2020. augusztus 20-án Tomskból Moszkvába repült, és felszállas előtt ivott egy csésze teát a repülőtéren, megmérgezték. A gyilkossági kísérlet híre bejárta a világot, különösen, amikor az eszméletlen állapotban lévő Navalnijt Németországba vitték, és ott kimutatták, hogy a mérgezés egy ismert, orosz katonai célokra gyártott méreggel történt.
Váncsa István: Egy kis halál?
Szerzőnk a Magyar Nemzet-beli dolgozatának végén a járványügyben és a gazdasági élet frontján aratott győzelmeinek lenyűgöző sorozatát ismerteti a libernyák politikusokra jellemző álszerény beszédmód csapdáit messziről elkerülve, evvel párhuzamosan a további diadalokhoz vezető stratégiájáról is lerántja a leplet. „Még időben megkérdeztük a magyar embereket. A nemzeti konzultációban mindenki elmondhatta a véleményét. Közel kétmillióan ezt meg is tették, és ezzel eldöntötték, hogyan kell védekeznünk az ősz folyamán.” Ezt olvasván már-már mi magunk is a magyar egészségügy szent nagy Fenekébe beléomolni vágyunk, ebben csak az akadályoz minket, hogy néhanapján olvasunk híreket is, és azok nem annyira szívderítők.
A népességarányos halálozási számok ijesztően törnek felfelé, már ott lihegünk a franciák sarkában, pedig ők is rakétaként emelkednek, míg viszont a britek, az olaszok és az osztrákok messze alattunk maradtak, noha szeptember elején még egy bolyban haladtunk velük. Magyarországon Európához képest brutálisan tombol a járvány, mondják a szakértők, evvel együtt az egész kontinensen nálunk a legnagyobb a lazaság. A magyar emberek eszerint Vojtina Mátyás tanítását tették magukévá („Egy kis halál? Nem tesz semmit! Őseinknek szintúgy volt”), kormányunk pedig, lévén a demokratikus döntéshozatal iránt maximálisan elkötelezett, nem tehet mást, mint hogy végrehajtja a döntésüket, vox populi, vox dei. Viszont „nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna, hiszen a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. Most minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell”, ez pedig fölöttébb megnyugtató, függetlenül attól, hogy a lélegeztetőgépeket mégse mi gyártjuk, hiszen azokból tizenhatezret vásároltunk a piaci ár sokszorosáért, s így most minden betegbe kettőt dughatunk, egyet felül, egyet alul. Dughatnánk akár hármat vagy többet is, ám az emberi szervezet e célra kettőnél több bemeneti nyílást nem kínál.
Hanák András: Magánegyetemekrül és közpénzekrül
Az elmúlt hetekben több ízben is hallhattunk olyan kijelentéseket, hogy egy új „Corvinus-modell” révén lényegében magánegyetemek jöttek létre hazánkban, amely modell a pénzügyi támogatás és szakmai irányítás tekintetében megszünteti az állam részvételét, az államtól való függőséget. Miután Marx Károly nevét már jó egy évtizede elhagyta a Dimitrov téri „közgáz”, 2018-ban, azzal, hogy az állam egy vagyonkezelő alapítványra bízta az egyetemet, és a modellt eltervezők hite szerint megteremtette a folyamatos önálló működés pénzügyi feltételeit, hirtelen magánegyetem vált belőle. Magyar metamorfózis.
És most azt halljuk, hogy a modell más egyetemek felvirágoztatását illetően is működőképes, annak ellenére, hogy mint például a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) esetében is, a fenntartást biztosítani hivatott vagyonkezelő alapítvány kistafírungolása már jóval szerényebbnek tűnik. Míg a Corvinus vagyonkezelő alapítvány a Mol és a Richter Gedeon társaságok tőzsdén jegyzett részvényeinek 10-10 százalékát kapta meg az államtól, a SZFE csak jövedelmet nem vagy alig termelő (sőt költségekkel járó) ingatlan apanázsban részesült. Az átadott vagyont ismerve nehéz arra a következtetésre jutni, hogy ebből a pénzből az egyetem újsütetű tulajdonos-irányítója (fenntartója), a nagyhatalmú kuratórium majd ügyesen kigazdálkodja a jövendő esztendők szükséges fenntartási kiadásait, továbbá a tervbe vett grandiózus fejlesztéseit.
Földi Bence: Különutas diplomata
Ideje számot vetni Cornstein nagykövet teljesítményével. Segítsenek egyrészt a Szenátus külügyi bizottságában elmondott beszéde, másrészt későbbi interjúi – az előbbiben három, utóbbiakban négy prioritást említett, és ezek között nincsen átfedés, azaz Cornstein Budapestre érve újragondolta, mit tart majd lényegesnek. A külügyi bizottságban – ahol kiderült, addig még nem hallott Raoul Wallenbergről, bár ez rövidesen megváltozott – a következőket nevezte fontosnak: a szabadságjogok védelme, gazdasági kapcsolatok fejlesztése, szembeszállás a növekvő antiszemitizmussal.
Cornstein idén februárban a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy „az itt élő zsidók boldogok és elégedettek”, a Soros György elleni plakátokat pedig nem tartja bújtatott antiszemitizmusnak, csupán antiliberális kampánynak. Annyi mindenképpen megemlítendő, hogy a katonai együttműködés szorosabbá vált a felek között, s ennek gazdasági vonzata is van, hiszen a magyar kormány különféle haditechnikai eszközöket és járműveket vásárol az Egyesült Államoktól, betartva a NATO által aláírt haderő-fejlesztési előírásokat.
A témák jól csengtek a demokrata szenátorok fülében, ám Budapestre érve megváltozott a prioritások listája, a szabadságjogok védelme például kikerült a körből. Emiatt sok kritika érte Cornsteint a közvélemény ellenzéki érzelmű részétől, hiszen André Goodfriend és David Kostelancik ügyvivők a szabadságjogok védelmében nem rettentek vissza az éles, nyilvános kritikától sem. David Cornstein három szempontból is más utat követett – ez eredhetett abból a tényből, amit ő maga is hangoztatott itt tartózkodása alatt: kinevezése előtt nem értett a diplomáciához.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
