Közélet

Varga: az államadósság a GDP 76-78 százalékára emelkedhet idén

Korábban a témában:

A Magyar Nemzetnek adott interjút Varga Mihály pénzügyminiszter. A beszélgetés fő csapásvonala az, hogy a járvány második hullámában is fenn kell tartani az ország gazdasági működőképességét, ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezetnek be.

Ahhoz, hogy a kormány gazdaságilag is garantálja az ország működőképességét, az új intézkedésekben négy szempontot kell érvényre juttatni.

Egyrészt bizonyos ágazatokban – például a turizmusban és az építőiparban – élénkíteni kell a keresletet. Másrészt meg kell óvni a munkahelyeket, amihez elengedhetetlen, hogy a vállalkozások ne menjenek csődbe és ne csökkentsék kapacitásaikat. Harmadrészt gondoskodni kell új termelési lehetőségekről, vagyis támogatni kell a befektetéseket. Végül figyelemmel kell lenni arra, hogy a válságkezelésre fordított állami milliárdok a hatékony és a versenyképes gazdasági megoldásokat támogassák

— fogalmazott Varga, aki szerint segíteni kell az állami és a magánberuházások kivitelezését. Ennek egyik megfelelő módszere lehet az építőipar helyzetbe hozása.

A korábbi években az áfacsökkentéstől az állami támogatásokig számos olyan intézkedés született, amely az iparág fellendítését szolgálta, ezek közül egyet vagy többet is visszaállíthatunk. A járvány első hullámakor eredményesen léptettünk életbe célzott adócsökkentéseket a válság sújtotta ágazatokban, ilyen megoldások újbóli bevezetésére szintén van lehetőség. A hitelmoratórium meghosszabbítása pedig segítheti az átmenetileg nehéz helyzetbe került családokat és vállalatokat

— tette hozzá. Az ehhez szükséges fedezetről elmondta: jelenleg lehetőség van arra, hogy uniós forrást használjanak fel számos olyan állami beruházásra, amelynek a számláit korábban a magyar költségvetésből tervezték kifizetni. Ide az útépítésektől a kórházfelújításokig számos fejlesztés tartozhat.

A mostani időszak egyik legfontosabb feladata emellett a tartalékok minél nagyobb mértékű felhalmozása, ma ugyanis senki nem látja és tudja biztosan, meddig tart a fertőzés kiváltotta gazdasági hatás

— mondta a miniszter. A jövő évre három forgatókönyvvel számolnak: ha a vakcina 2021 második negyedévében már rendelkezésre áll, akkor 4-5 százalékkal nőhet Magyarország gazdasága, ez egy optimista forgatókönyv. Hozzátette:

Ha az oltóanyag a jövő év közepe felé sem lesz meg, és a védőoltások nem kezdődnek meg, akkor a pesszimista számításaink szerint előfordulhat, hogy a nullánál alig nagyobb növekedést jegyezhetünk fel. Elképzelhetőnek tartunk egy harmadik lehetőséget is: eszerint lesz vakcina, de az elhúzódó kilábalás miatt csak 3-4 százalék körül alakulhat a GDP-növekedés.

Arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági mutatókat várnak 2020-ra, elmondta: bár a tavaszi gazdaságvédő intézkedéseik eredményt hoztak, ezek sem elegendők ahhoz, hogy kivonjuk magunkat a világgazdaság negatív folyamatai alól. Varga Mihály szerint idén 5-6 százalékkal eshet vissza a magyar GDP, ehhez 7-9 százalékos költségvetési hiány társulhat, az államadósság pedig az év eleji 66 százalékról a GDP 76-78 százalékára emelkedhet.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.