Járványügyi intézkedések: így az egésznek semmi értelme nincs

Mindig megrökönyödve hallgatom, hogy májusban azért mutatták alacsonynak az átfogó tesztek a magyar lakosság átfertőzöttségét, mert sikeres volt a járványügyi intézkedéscsomag.

Frászt volt sikeres.

Most csak érintőlegesen sorolnám, mit művelt az operatív törzs és Orbán Viktor az úgynevezett első hullám idején.

• A szinte mindent lelakatoló intézkedéscsomaggal hónapokra megbénította az ország gazdaságát,
• értelmetlenül és ötletszerűen vásároltatott elképesztő pénzekért e célra alkalmatlan lélegeztetőgépeket, miközben hónapokra leállította a magyar egészségügy jó részét, hazaküldve a kórházi ágyakról az ellátásra szoruló betegeket,
• azt kommunikálta, hogy nem kell a maszk, aztán hogy mégis kell,
• minden logika nélkül szelektált a gazdasági egységek közt; a konditeremben lehetett egymás mellett izzadni, lihegni, de egy kávét nem ihattál meg az ismerősöddel, még az óvintézkedéseket betartva sem, moziba nem mehettél, fodrászhoz igen,
• jóformán semmilyen mentőhálót nem biztosított azoknak az alacsony jövedelműeknek, akik az alacsony jövedelmüket is elveszítették,
• észszerűtlenül szelektált a katás vállalkozók közt (a taxisok mentesültek az adó megfizetése alól, a vevőkörüket elvesztő kiskereskedők nem, a villanyszerelők mentesültek, de a rendezvényfotózásból élők nem),
• és nem volt hajlandó egészen májusig nagymintás, átfogó teszteket végeztetni.

Mint mondtam, megrökönyít, amikor értelmes emberek azt állítják, hogy az ország jól teljesített, s ezért lett meglepően alacsony a májusi teszt eredménye. Azért lett meglepően alacsony, mert miközben a fentieket végigszenvedtük, nem volt számottevő járvány. Azt mondod, barátom, hogy ez fordítva van (vagyis azért nem volt, mert végiszenvedtük)? Nem hiszem.

A magyar lakosság csöppet sem volt fegyelmezettebb, mint amilyen lenni szokott, még a biztonsági őrök is áll alatt hordták a maszkot, volt, ahol a fertőző osztályt szakadt, lukas nejlonnal különítették el (láttam), a  fertőzések negyedét kórházban kapták el a betegek.

Egyszerűen mázlink volt a járványt tekintve.

Ami azt is jelenti, hogy észszerűen, óvatosan – a kockázatok szempontjából  súlyozva/differenciálva – a gazdaságot, a kultúrát, az egészségügyet, az oktatást és a szocális ellátórendszert (amik ugyanannak a dolognak, a társadalom életének különböző aspektusai) tovább lehetett volna működtetni, és nem őrültek volna bele egész családok a kabinlázba.

Mert hát ugye nagyon cuki, mikor a celebek a tágas kertjükben borozgatva maradjotthon-videókat posztolgatnak. Meg amikor a Facebook-középosztály azon tapsikol, hogy végre van időnk megtanulni a bagettsütést.

De például a Havanna-lakótelepen, ahol az otthon 48 áporodott levegőjű négyzetmétert jelent egy hétfős családnak, és ott van a demens nagymama, meg ott vannak az egy darab lógó belű számítógépre a kölkök, akiket digitáloktatni kéne, és ott a családfő, aki pancsolt pálinkáért nyitogatja a konyhaszekrényt, mert egyik napról másikra küldték el a villás targonca mellől – no, az ilyen családoknak a celebek és a középosztálybeliek maradjontthonozása se nem cuki, se nem vigasztaló.

De az úgynevezett első hullámban történt összes hülyeséget nagyvonalúan rá lehetne fogni a pánikra. Láttuk a megrázó lombardiai képeket, látta Orbán is, és nem tudhatta senki, hogy nem üt-e be hasonló helyzet Magyarhonban. (Mondjuk ezért kellett volna az első perctől masszívan tesztelni.)  Azt meg nem mondhatja a kormányfő, hogy úristen, emberek, lövésem sincs, hogy mi legyen most; de hülye vagyok, hát nem belesinkófáltam a Mészáros Lőrinc feliratú malacperselyembe a milliárdokat, amik most kellenének? Segítsen valaki, hagyjuk a katonásdit, úgysem értek hozzá, ahogy igazából semmihez; segítsetek, dobjunk össze valami okosságot hamar!

Mondom, legyen az ok a pánik.

Ami viszont most történik, nem pánik, hanem a „hű, de okosak vagyunk” című tragikomédia műsoron tartása, de mindenáron. Az úgynevezett második hullám beköszönte óta Orbán tovább játssza az omnipotens államférfit: gondterhelt arccal, ám reménykedve néz a magyar jövőbe, miközben a jelenről sincs halvány dunsztja sem. Döntéseket hoz, amiknek a tartalma még számára sem különösebben érdekes.

Nem az számít ugyanis, hogy mi a döntés, hanem hogy legyen döntés, lehetőleg naponta; később majd lesz naponta kettő. Nem baj, ha ezek apró pontokon sem érintkeznek a valósággal, ráadásul egymásnak is ellentmondanak.

A maszkot értem. A kézmosást értem. A másfél métert értem. A betegek otthon tartását értem. De mi a logika abban, hogy este tizenegy órakor bezárnak a  szórakozóhelyek? Könyörgök, drága magyar testvéreim, ne posztolgassatok már olyasmit, hogy ez „járványügyi szempontból végül is érthető” – anélkül, hogy egyetlen nyomorult, legalább megfontolásra érdemes érvet melléraknátok!

Hát mi a büdös rettenet történik járványügyileg este tizenegy órakor?

Tizenegykor indul pusztító útjára a Covid-19? Éjjel durvábban fertőz, mint nappal? Jobban szeret a sötétben dolgozni? És ha igen, van egy nyomorult mérés, adat, statisztika, bármi, ami ezt alátámasztaná? Abban mi az észszerűség, hogy a 500 fő feletti zenés rendezvényeket nem lehet megtartani? Hát vajon mi történik ötszáz fős határnál járványtani szempontból? A vírus készenléti üzemmódban vár, míg el nem éri a tömeg az ötszázat, csak aztán kezd terjedni?

Igen, hallom a magyarázatot: minél többen vagyunk együtt egy helyen, annál nagyobb a fertőzés veszélye. Ebben van is logika. És abban mi a logika, hogy a koncerteket nem lehet megtartani, a szórakozóhelyeket be kell zárni, de a futballmérkőzések vígan mehetnek több ezer vagy akár 20 ezer néző előtt is?

Valaki mondjon már egyetlen járványügyi érvet erre! Vajon a vírus zenés közegben, ötszáz fő felett terjedni kezd, ám inaktívvá válik a sportesemények során? Hol, melyik laboratóriumban, ki kutatta ezt ki?

És abban mi az epidemiológiai okosság, hogy a gyerekek a tanárral a zárt osztályterembe zsúfolva, maszk nélkül ülnek – egymástól könyöktávolságra – negyvenöt percekig, aztán kitódulnak az udvarra, ahol viszont fel kell venniük a maszkot? Miféle agyvelőből buggyant ki ez az ötlet?

Azt gondoljuk, hogy a vírusnak ilyen lump természete van – iskolakerülő, de a kocsmákat imádja?

Borzongó kíváncsisággal várom az újabb járványellenes intézkedéseket. És rémülten látom, hogy minél kevesebb ép gondolata van a miniszterelnöknek, annál magabiztosabb. Ha pedig véletlenül egy orvos a szemébe mondja, hogy az általa épített várban nincsenek katonák (vagyis a lélegeztetőgépekhez nincs elég személyzet), belé fojtja a szót.

A valóságot meghallani? Még mit nem!

Három hónap múlva mindenkinek lesz munkája – nyilatkoztatta ki Orbán április 27-én. Csaknem fél év telt el azóta, és százezrek vannak állás nélkül. Nem kell aggódni, aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk – nyilatkoztatta ki szeptember 16-án. Csak azon a napon kilencen haltak bele a fertőzés szövődményeibe.

Az a helyzet, hogy ebben a szerencsétlen országban végső soron egyetlen ember fejében dől el minden. És minden jel azt mutatja, hogy abban a fejben óriási a baj.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu