Közélet vélemény

Ezek már az országért sem képesek kétszer egymás után győzni

Egy szerethető propagandafilm. Mélyrepülésben a gazdaság. Hirtelen halál az osztrák futballban. Elhunyt Jiří Menzel. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Petschnig Mária Zita: Mélyrepülésben

Bekerültünk az unió első öt országába. Igaz, nem akkor és nem úgy, ahogy Orbán Viktor tavaly februárban vizionálta, hogy ti. 2030-ban Magyarország az unió öt legversenyképesebb és legjobban élhető országa lesz. Az ötöst merőben más dimenzióban értük el: ez év második negyedévében a magyar gazdaság volt az unión belül az ötödik legnagyobb visszaeső. A hivatalos értékelés persze most is talált sikerágat, nevezetesen, hogy még mindig tartani tudtuk az előnyünket az unió átlagához képest. Hm. Igen, kérem szépen, kb. fél százalékponttal kevésbé zuhantunk, mint az unió, aminek adatát a nagy spanyol, olasz, francia, belga bedőlések turbósítottak fel – persze a magyar 13,5 százalékos eséssel együtt.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

Hazai összevetésben ekkora teljesítménycsökkenést az 1995 után mért GDP-ben egyszer sem szenvedtük még el, sőt – éves összevetésben – a transzformációs válság során sem, pedig akkor, a rendszerváltás hajnalán nagy cégösszeomlások történtek.

Földvári Zsuzsanna: Hirtelen halál

Eltűnik az elsőosztályú osztrák focibajnokságból a burgenlandi Mattersburg csapata, amelyet a helyi bank bőkezű pénzei tartottak életben évtizedekig.

A bankvezér a futball őrültje volt, sokmilliós csalást sem sajnált az egész régió sikeréért. Hirtelen minden leállt.

Az egyhektáros területet elborította a gyom, pedig tavaly decemberben még arról volt szó, hogy új épületek nőnek ki a mattersburgi földből: az új önkormányzati hivatal, osztrák szóhasználatban a tanácsháza, egy mélygarázs s a Commerzialbank négyemeletes központja. Bezárt a kisváros egyetlen szállodája, a Floriani (a pénzintézet százszázalékos érdekeltsége), több kisvállalkozás lehúzta a redőnyt. De, ami a legfájdalmasabb, lakat került a legmagasabb osztrák bajnokságban játszó focicsapat, az SV Mattersburg ingatlanára. Az éltető erőt a régióban a mattersburgi központú és nyolc fiókkal rendelkező Commerzialbank Mattersburg sugározta, ő adta a tőkét, a hitelt az észak-burgenlandi gazdaságnak, finanszírozta a fejlesztéseket és a közéletet, hatalmas összeggel támogatta a futballklubot. Amelynek elnöke 1988-tól az augusztusi összeomlásig a ma 64 éves Martin Pucher volt. A Commerzialbank vezetője az első pillanattól. Pucher az osztrák vidék bankhálózatánál, a Raiffeisennél dolgozott eleinte, ebből szakította ki, pontosabban önállósította a CBM-et 1995-ben. 38 évesen.

Huszonöt évvel később: Pucher a bankjához kiszállt két jegybanki vizsgáló előtt kijelenti, hogy a CBM mérlegfőösszege hamis, a pénzintézet csődben van. Mindenért magára vállalja a felelősséget, lemond összes tisztségéről, átadja a hivatali kulcsait, s viharvert zöld Citroën autóján, amelyet időtlen idők óta használ, s amely szerénysége szimbólumává nőtt, hazamegy.

Hegyi Iván: Hungarossi

Már azt hittem, megvan a megoldás. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője azzal küldte pályára együttesét a törökországi Sivas városában: „Küzdjetek a hazátokért!” A különleges stratégiai érzékről tanúskodó intenció bevált, honfitársaink 1–0-ra nyertek az alig százötven éves ellenségeskedés ellenére újabban bensőséges barát félholdasok ellen.

Na, gondoltam, hogy ez másnak nem jutott az eszébe! Ha a hazádért küzdesz, egyszerűen nem mersz veszíteni, így nemhogy a nem különösebben jelentős Nemzetek Ligájában lehet sorozatos diadalokat aratni, de akár a világbajnoki címig haladhatnak az igazi hazafiak.A széria sajnos elmaradt; viszonylag hamar, négy nap múlva következett a keserves kiábrándulás. A második meccsen már nem működött a varázsigének vélt honfiúi jelszó, az oroszok negyvenhat perc alatt 3–0-ra vezettek a Puskás Ferenc Stadionban, és harmadik góljuk előtt talán csak a pályamunkások nem feküdtek az üres pesti aréna gyepén. Most vagy az van, hogy mindannyian eltúloztuk Hungarossi felfedezésének horderejét, vagy a nemzet hőseiből hirtelen hazaárulók váltak, „ezek” már az országért sem képesek kétszer egymás után győzni.

Gazdag Gyula: Jiří Menzel halálára

Jiří Menzel az egyik utolsó, még életben lévő rendezője volt annak a káprázatosan sokszínű, varázslatos és egyedülálló nemzedéknek, amelyet a cseh újhullám gyűjtőnévvel szoktak egy kalap alá terelni. Most ő is elment. Követte Evald Schormot (1988), Štefan Uhert (1996), Ester Krumbachovát (1996), Jaromil Jireš-t (2001), Věra Chytilovát (2014), Jan Němecet (2016), Juraj Herzet (2018), Miloš Formant (2018), Vojtěch Jasný-t (2019) és Ivan Passert (2020). Frank Daniel, aki a filmművészetnek ezt a páratlan nemzedéket útnak indította, már 1996-ban meghalt. Béke velük.

Azután, amit alkottak, nem lehet ugyanúgy a világra nézni, mint annak előtte. Megváltoztatták mindnyájunk világlátását, azokét is, akik soha egy kockányi filmet sem láttak tőlük. A legtöbb, amire művész vágyhat.

1966-ban, nem sokkal azután, hogy a FAMU-t elvégezték, öten összeálltak, és Bohumil Hrabal elbeszéléseiből Gyöngyök a mélyben összefoglaló címmel egy-egy rövidfilmet készítettek: Menzel, Němec, Schorm, Chytilová és Jireš. Hrabal éppúgy jelen van ezekben a filmekben, mint az öt rendező, akik már saját hangjukon szólalnak meg. Az író nem akarta elnyomni a filmrendezőt, és a filmrendező nem akarta a saját képére formálni az író alapanyagát, így aztán mindannyiuk személyisége átüt a filmeken.

Kovács Zoltán: Lapos horizont

Egy magyarnak életében legalább egyszer eszébe kell jutnia, hogy milyen nagy is volt Magyarország. Talán még illik is erre gondolni, de ha miniszterelnök, akkor mégiscsak távolabbra kellene nézni. Magyarázhatjuk és értelmezhetjük bármiképp is ezt a plakátot vagy az egész filmet, arra biztosan jó, hogy megint előhívja a Kisantant emlékét. Az ember úgy gondolta volna, hogy Für Lajos honvédelmi miniszterségével ez a gondolati zűrzavar végleg lezárul, de aztán mégsem, mert a balkáni háború idején Csurka István egy Magyar Fórum-beli cikkében valamiképp megint csak előrángatta, hogy ha most nem kapjuk vissza Újvidéket, akkor soha. Akkor is azt hittük, ha majd kiheverjük a rendszerváltás utáni összes gyerekbetegséget, böcsületben megőszült történészek, irodalmárok helyett professzionális politikusokat ad a hazának a nemzet, akik nem lázálmos határrevízókon képzelegnek, hanem a József Attila álmodta mai magyarok, akik dolgozni akarnak, és számukra elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani.

De nem. József Attila szobrát jóformán a véletlen mentette meg attól, hogy elvigyék eredeti helyéről, ráadásul legújabban már megint itt egy ember, akit jó magasra lökött a történelem, és amikor Tiszabecsnél átnéz a másik oldalra, úgy gondolja, ha már eddig eljutott, akkor Vlagyivosztoknál hamarosan belegázolhat a Csendes-óceánba.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik