Váncsa István: Egy hektó elég
Mostantól az Európai Unió valamennyi polgára adómentesen főzheti és fogyaszthatja pálinkáját, és ezt a kontinens korábban elnyomott, jogfosztott népei egyes-egyedül a magyarok vezetőjének köszönhetik. A jó hírt az MTI adta közre, forrása pedig a kormányzó urunk által vívott pálinka-szabadságharc rendkívüli és meghatalmazott haditudósítója, Tállai András. Heroikus küzdelmünk tíz évig tartott, mint a trójai háború, avval a különbséggel, hogy most nem egy öregedő némber hazafuvarozása volt a cél, hanem a szabad pálinkafőzésre vonatkozó ősi és elidegeníthetetlen jogunk újbóli érvényre juttatása, aminek híján végképp szarul éreznénk magunkat Európában,
különféle idegen népek karéjába beszorítva mi, magyar emberek. Kormányzó urunk azért küzdött egy álló évtizeden át, hogy ezt a züllött, deprimáló, méltatlan környezetet valahogy mégis képesek legyünk elviselni. Hatalmas harcot vállalt a magyar pálinkáért, ennek lett az eredménye a pálinkatörvény, a köztestületként működő Pálinka Nemzeti Tanács, sőt a pálinka hungarikummá szentelése is. Ezt megint csak Tállai András haditudósító mondta bő négy évvel ezelőtt Mezőkövesden, az országos pálinkaverseny és pálinka országkóstoló megnyitóján, de valószínűleg azt követően, hogy felelőssége teljes tudatában végigízlelgette az egész felhozatalt. Különben nehéz volna elképzelni, mért kellett az alcsúti fejedelemnek hatalmas harcot vívnia annak érdekében, hogy tetszése szerinti törvényt hozzon, köztestületet állítson fel vagy hungarikummá nyilvánítsa a Golf-áramlatot, a sarki fényt vagy bármi mást, ami az eszébe jut. Ha viszont megfelelő mennyiségű tömény hungarikumot veszünk magunkhoz, minden azonnal világos lesz, mint a nap. Évente és személyenként egy hektó pálinka elég, ennyi az, amennyit immár adómentesen lefőzhetünk, utána gond egy szál se. Hibbant kormányzat nincsen, csak kevés alkohol.”
Szále László: Borús park
„Inkább előbb, mint utóbb dönteni kell. Vagy a fővárosnak, vagy az államnak, de a legjobb az volna, ha együtt volnának rá képesek. Nem vitatom, hogy a pénznek lehetne más helye. Talán száz is. Persze, a sorrend ott újabb vita tárgya lenne: a százból melyik tízre jusson. Mindig a hatalmon lévő épít, s határozza meg a fontossági sorrendeket. Aki mást akar építeni, annak hatalomra kell kerülnie. Nincs más út. A nem építés zsákutca. A félbehagyás még inkább. Mint nem döntéshozó, azt hiszem, én gondolhatom: ami megépült, az megépült. Van. Használ, szolgál, sugároz. S a van mindig erősebb, mint a volna.
Ha tehát a főváros nem tud vagy nem akar lépni, az állam megteheti. Ha igazuk van a Modern Monetáris Elmélet híveinek, az állam ne mondja, hogy nincs rá pénz, mert az így nem igaz. Pénz mindig van, fontos, közhasznú dolgokra különösen: galériára és múzeumra, stadionra, kézilabda-csarnokra és uszodára, színházra és operára – mikor mit tekintenek a döntéshozók fontosnak. Az MME persze nem azt mondja, hogy az állam szórhatja a pénzt nyakló nélkül. Ellenkezőleg: köteles felelősen gazdálkodni – közcélokra a köz pénzével. Különösen, ha már beleöltünk valamibe ezernyi ember évekig tartó munkáját – majd negyvenmilliárdért. Fussunk a pénzünk után – bár nincs ingyen az sem.
Ceterum censeo: a Biodóm nem Karthágó (esse delendam), ezt föl kell építeni.”
Gadó Gábor: Kiből lehet jó kurátor?
„A Színház- és Filmművészetért Alapítványról rendelkező 2020. évi LXXII. törvény (Szfa-törvény) a kormány által létrehozott jogi személyt „közérdekű vagyonkezelő” alapítványként definiálta, amelynek, ha nem is kizárólagos, de „kiemelt” célja a Színház-és Filmművészeti Egyetem „(…) alapítói, fenntartói jogainak gyakorlása, működési feltételei, intézményfejlesztési céljai megvalósításának biztosítása, amelynek érdekében gazdasági tevékenysége keretében az alapító által rendelt, valamint az Alapítványhoz csatlakozók által nyújtott vagyont kezeli”. (Lásd az Szfa-törvény 2.§ (1) bekezdését.)
Annak ellenére, hogy mindez világosan következik a vagyonkezelő alapítvány jogi-közgazdasági jellemzőiből, a negyedik Orbán-kormány felsőoktatásért felelős államtitkára a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőinek címzett levelében mégis azzal próbálta megnyugtatni az egyetemük autonómiája miatt aggódó tárgyalópartnereit, hogy „(…) az alapítvány alapító okirata is lehetőséget biztosít az egyetem és a kuratórium közötti fékek és egyensúlyok ideális kialakításának, melynek megszövegezésében természetesen az intézmény is részt vehet”. (Lásd Prof. Dr. Bódis József 2020. május 20-án kelt levelét; SZFE: Rendkívüli hírlevél a modellváltásról – 2020.06.01. 15.o.) Az államtitkár mintha nem lett volna egészen biztos abban, hogy a felsőoktatási törvény 12.§-a hatályos-e levele megírásakor.”
Vásárhelyi Mária: Soros 90.
„Hogy sok volt-e vagy kevés az összeg, amellyel Soros György Magyarország demokratikus átalakulását, a civil társadalom megerősödését, a kultúrát, a tudományt, a művészeteket, az oktatást támogatta és megpróbált hozzájárulni a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatásához, az nézőpont kérdése. Ám ha ahhoz viszonyítjuk, hogy egy-egy évben mennyit költ a magyar állam az itt felsorolt egyes területekre akkor, figyelembevéve, hogy ezt a támogatást egyetlen ember nyújtotta saját vagyonából, kijelenthetjük, hogy ez irdatlan nagy összeg, amellyel egyébként Soros György bekerülhetne a 10 leggazdagabb magyar közé. És ha azt tartjuk szem előtt, hogy Magyarországot – ahol az adakozás, a társadalmi szolidaritás és a mecenatúra kultúrája az ország gazdasági fejlettségéhez képest is rendkívül alacsony szintű – az elmúlt évszázadban egyetlen magánszemély sem támogatta ehhez fogható nagyvonalúsággal, akkor bizton állíthatjuk, hogy ez több volt a soknál. Soros Györgyön kívül a magyar történelemben egyedül Széchenyi István nyújtott ilyen nagyvonalú támogatást az ország felemelkedéséhez.”
Kovács Zoltán: Élet
A testületekben gyakorolható vétójog emlegetését amúgy is végig kellene gondolnia Orbánnak, ha nem akarja magát meg az országot nevetségessé tenni. A vétó az a jog, amelynél fogva az ilyen jogosultsággal rendelkező a tanácskozó testületben a határozat meghozatalát a többség akaratával szemben egymaga is megakadályozhatja. Természetéből adódóan igen erős jog, a többségi döntésekre épülő szervezetek komolyan vehető politikusai éppen ezért mint végső eszközt alkalmazzák, ellentétben a magyar kormányfővel, aki már a tárgyalások megkezdése előtt, többnyire a Ferihegyi reptér VIP-várójában önmagának adott nyilatkozatában is emlegetni szokta. Képileg olyan ez, mint amikor a tárgyaló felek asztalhoz ülnek, valamennyien maguk elé teszik jegyzeteiket, de akad egy vitapartner, aki bandázsban érkezik, és mappák helyett boxert tesz ki az asztalra.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
