Közélet

Dull: Nem jó fejlemény, ha valakinek a híváslistájából kreálnak történeteket

Valaki az Index szerkesztőségét darabokra akarta szaggatni,

ezt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője. Hozzátette: sokszor ő is csak kapkodta a fejét, ahogy teltek a hetek és jöttek a javaslatok, majd a múlt héten elbocsátották.

A volt főszerkesztő felidézte, hogy 2014 óta dolgozott az Indexnél, ahova az Origótól érkezett. Azt mondta, jó volt a kapcsolata Bodolai Lászlóval, és decemberben, amikor elvállalta a főszerkesztői pozíciót, megbeszélték, hogy az együttműködés záloga az lesz, hogy szólnak egymásnak arról, ami éppen bántja őket. Ez szerinte az olyan eseményekre is vonatkozott, amik az elmúlt hetekben történtek.

Arra a kérdésre, hogy mit gondolt akkor, amikor Vaszily Miklós felerészben az Indamedia tulajdonosa lett, Dull úgy válaszolt, régóta ismeri Vaszilyt, szerint jól lehetett ismerni a kötődéseit, és amikor megjelent, Dull úgy érezte, hogy ez egy olyan üzenet lehet, ami nem megnyugtatja a szerkesztőséget.

A volt főszerkesztő azt mondta, „feltett kérdéseket” Bodolainak, például azzal kapcsolatban, mi szükség van a szerkesztőség átalakítását célzó úgynevezett Gerényi-tervre, de szerinte erre senki nem tudott neki választ adni. A volt főszerkesztő úgy látja, akár napról napra végig kellene vizsgálni, hogy mi történt az elmúlt napokban.

A műsorban felidézték, hogy a napokban több kormánypárti portál is arról írt, hogy Dull baloldali politikusokkal egyeztetett. A volt főszerkesztő erre úgy reagált: mivel évek óta politikai újságíróként dolgozik, sok politikus tudja a telefonszámát, szokott is velük beszélni, de „szerinte nem egy jó fejleménye a magyar közéletnek, ha valakit elbocsátanak, majd a híváslistájából kreálnak történeteket”. A titoktartás alól nem kapott felmentést, vannak dolgok, amelyekről nem beszélhet. 

Hozzátette: a felfordulás miatt még a gyászmunkát sem tudta elkezdeni. amióta az Index szerkesztőségének szinte egésze felállt, szinte levegőhöz sem jut, sokan érdeklődnek utána a sajtóból is, nem csak itthon, hanem külföldről is – előfordult, hogy Brazíliából kapott üzenetet.

A felmondása alapján Dull hat hónapig nem dolgozik majd, azt mondta, ez alatt az idő alatt szeretne jogi tanulmányaira koncentrálni. Reméli, hogy az értékek, amelyeket az Index csapata képviselt, a továbbiakban is jelen lesznek a magyar médiában, és azt is hogy „a befektetők is érezni fogják ezt”, bár egyelőre nem lát határozott szándékot ezzel kapcsolatban.

Bodolai azt állítja, az Index-szerkesztőséggel együtt választott volna új főszerkesztőt
Az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke bárkit azért nem tudott volna elfogadni.

Kiemelt kép: ATV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik