Közélet

Orbán új jogállamisági javaslattal állt elő az EU-csúcson

Magyarország  többek között azt javasolja, hogy az uniós Tanácsban csak egyhangú döntés alapján lehessen pénzügyi szankciókat kivetni, tehát gyakorlatilag egyetlen állam is megvétózhassa, ha a pénzeket a bizottság a jogállamiságra hivatkozva akarja befagyasztani – a Magyar Nemzet szerint ezzel a javaslattal állt elő Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcson, amely az unió hétéves költségvetési keretéről, valamint a koronavírus okozta gazdasági károkat enyhítő, 750 milliárd eurós hitel felvételéről hivatott dönteni.

Ez a verzió mindenképpen előnyös lenne a magyar kormány számára, hiszen nehéz elképzelni, hogy egyetlen szövetséges nélkül maradna a tagországok között. Ugyanakkor a magyar miniszterelnök – bár ez mindvégig nyilvánvaló  volt – tulajdonképpen már ezzel is megszegné azt a magyar parlament által hozott határozatot, mely szerint nem fogadhat el olyan költségvetési keretet, amelynek része a jogállamisági kritérium.

Formálisan ezt egyébként nem is akarja megtenni Orbán, hiszen javaslatában mindenhonnan  kihúzta a jogállamisági hiányosságokra vonatkozó megjegyzést, és helyette a „szabálytalanságok” kifejezést írta be az eredeti uniós dokumentumba – számolt be Politico, amely közre is adta az Orbán által javított angol nyelvű tervezetet.

A Magyar Nemzet szerint egy másik magyar feltétel ellehetetlenítené, hogy az uniós bizottság éves – első alkalommal az őszre esedékes – jogállamisági jelentése viszonyítási pont legyen az EU pénzügyi érdekeinek védelmekor. A magyar kormány már korábban is ellenezte ezeket a jelentéseket, most pedig azt akarja elérni, hogy – szemben az eredeti tervekkel, melyek szerint már megalapozottnak talált veszély alapján is eljárást lehetne indítani egy ország ellen – a szabálytalanságokat egy pontosan meghatározott lista tartalmazza, már megtörtént szabálysértésekkel.

Hogy mit sikerült elérni Orbánnak, az továbbra is erősen kérdéses, több európai kormányfő – így Angela Merkel német kancellár vagy Mark Rutte holland miniszterelnök – ugyanis korábban leszögezte, hogy ragaszkodik a jogállamisági kritériumokhoz.

Hogy jöhet ki jól Orbán a nyílt zsarolásból?
A magyar parlament olyan nyilatkozatot fogadott el, amelyet a miniszterelnök nyilvánvalóan meg fog szegni. Már csak az a kérdés, miben enged Orbán, és győzelemként tudja-e majd kommunikálni.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik