Közélet koronavírus

Hiába hívta az USA nagykövete a magyar kormánytagokat a felhatalmazási törvény miatt

Aggályosnak találta az Egyesült Államok budapesti nagykövete a felhatalmazási törvényt – ezt mondta az ATV-nek adott interjújában David B. Cornstein. A nagykövet gyakorlatilag mindenkit felhívott a magyar kormányban, hogy elmondja az aggályait amiatt, hogy nem volt időkorlátja a magyarországi rendeleti kormányzásról szóló törvénynek, de veszített. Azt azonban nem árulta el, hogy Orbán Viktorral is beszélt-e.

A péntek este adásba kerülő interjúban megjegyezte, hogy mindegy lett volna, milyen időkeretet határoz meg a kormány, de mindenképpen szükség lett volna rá. Leszögezte azt is: örül, hogy a törvényt végül visszavonta a kormány és ezzel lezárult a kérdés, ahogy annak is, hogy tudomása szerint a kormány nem élt vissza a lehetőséggel.

A nagykövet elárulta, rendszeresen egyeztet a magyar ellenzéki pártok képviselőivel, valamint Karácsony Gergellyel is. A főpolgármesterrel személyesen is találkozott, és hosszan egyeztettek, majd telefonon is beszéltek az elmúlt időszakban, mert mindig mindkét oldalt meg akarja hallgatni.

David Cornstein kijelentette, ha van bármi, amit megtehetne azért, hogy az egyetem visszajöjjön Budapestre, megtenné, mert a CEU-nak itt van a helye, és megjegyezte, hogy őt tényleg zavarta, a képzés egy része Bécsbe költözött.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.