Közélet

Olyan intézményekbe is iskolaőröket küldenek, amelyek nem is kértek

Intézmények sokaságába akaratukon kívül küldenek iskolaőröket – tudta meg a Népszava. Szerdai közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy fogalmazott:

Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése.

A lap körkérdése nyomán viszont kiderült, hogy sok intézmény úgy került fel a listára, hogy nem is kértek iskolaőröket.

Schnider György, a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakgimnázium és Kollégium igazgatója azt mondta a lapnak: ők sem kértek iskolaőröket, valószínűleg a szakképzési centrum dönthetett erről. Hozzátette: nem tartják indokoltnak az őrök jelenlétet, a Vásárhelyi ráadásul az országos iskolai rangsorokon rendre előkelő helyen szerepel, egyáltalán nem jellemzők náluk az erőszakos esetek.

Olyan iskolában lehet szükség iskolaőrre, ahol idősebb, illetve problémás gyerekek vannak, a mi esetünkben ilyenről nincs szó

— mondta el a lapnak az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában és Szakgimnázium igazgatója. A jó hírű oktatási intézmény vezetője kiemelte: nem akarja egyelőre minősíteni az iskolaőrséget, mert most még az sem derült ki, hogy pontosan milyen hatáskörük lesz.

Az egri Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnázium egyik tanára azt mondta a lapnak, hogy azért kértek iskolaőrt, mert portásra volt szükségük. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője szerint előfordulhat, hogy több iskola az előzetes információk alapján félreérthette, hogy mi is az iskolaőrség. Az iskolaőrség bevezetését eleinte „bűnmegelőzési” célokkal indokolták, és csak később derült ki, hogy milyen kényszerítő eszközöket vethetnek be például gyerek vagy szülőkkel szemben.

Messze Borsodban lesz a legtöbb helyen iskolaőrség
Csongrád-Csanád megyében viszont egyetlen iskola sem kért belőle.

Kiemelt kép: Balázs Attila/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik