A Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is vizsgálja, milyen célból hordta haza pátyi házába a halottak testrészeit és az emberi embriókat R. Dénes, írja a Magyar Nemzet.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a férfi házában emberi maradványokat találtak és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása miatt indított nyomozást. Megírtuk azt is, hogy az épületet 1989-ben építette a mostani tulajdonos. A férfi felesége néhány éve meghalt, és a hatvan év körüli férfi az új párjával élt sokáig a házban, a gyermekeik pedig külföldre költöztek.
Az esetről elsőként beszámoló budapestkornyeke.hu három lehetséges verziót nevezett meg a lehetséges okokkal kapcsolatban. A Magyar Nemzet úgy tudja, a nyomozók körében egy negyedik változat a legelfogadottabb.
A portál szerint a másik lehetőség, hogy a halottszállító olyan holttesteket vagy olyan halottak testrészeit vitte el, amikért senki sem jelentkezett, ilyenkor a halottakat az állam temeti el, viszont a holttesteket nem azonosítják, a földi maradványokat így egyszerűbben ki lehet hozni a kórházból. Ehhez viszont több ember összejátszására van szükség.
Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán