Müller: Napok óta nincs gyerek az új fertőzöttek között

Korábban a témában:

Az operatív törzs péntek délelőtti tájékoztatóját Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kezdte, aki a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtési támogatásokról adott tájékoztatást.

Bodó elmondta: augusztus 31-éig meghosszabbítják a munkahelyvédelmi bértámogatást. Ennek keretében a munkavállalók csökkentett munkaidőben tudnak dolgozni, a kiesett bért pedig a kormány biztosítja. Eddig 10 500 cég pályázott, 137 ezer munkavállalót értek el. Az igények 98 százalékát tudták pozitívan elbírálni, a többi igénylőnél olyan adminisztratív problémák merültek fel, amelyek orvosolhatóak.

A munkahelyteremtő programmal közel 70 ezer új munkahelyet tudnak teremteni összesen 80 milliárd forintból. A költségeket hat hónapon keresztül az állam, három hónapon keresztül pedig az munkaadó állja, ez egy fő munkavállalóra vetítve nettó 112 ezer forint bértámogatást jelent.

A veszélyhelyzet ideje alatt elsősegélynyújtó vizsga letétele nélkül lehetett jogosítványt szerezni, az államtitkár kiemelte:

ezt a vizsgát az érintetteknek a jövőben nem kell pótolniuk.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elismételte a reggel közölt adatokat: 8 magyar személy vesztette életét az utóbbi 24 órában. Egyre többen gyógyulnak meg, egyre kevesebb az aktív fertőzött, 384 főt ápolnak kórházban, 24 beteg lélegeztetésre szorul.

A 100 ezer főre kivetített fertőzöttek száma Budapesten 104, Zala megyében 94, Fejér megyében pedig 89 fő. A járvány kezdete óta 50 14 éven aluli fertőződött meg, de napok óta nem regisztráltak új beteget ebben a korcsoportban. Az új fertőzéseket Budapesten kívül hét megyében regisztrálták.

Müller Cecília szerint nagyon jó hír, hogy   idősotthonból, szociális intézményekből napok óta nem érkezett jelentés új fertőzöttről. Az új fertőzöttek többségét kontaktkutatással vagy szűréseken regisztrálták.

Kis Róbert rendőr alezredes közölte: hetekkel ezelőtt megkezdődött egy magyar fejlesztésű lélegeztetőgép fejlesztése, a prototípust a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem készítette el. Napi tíz darab lélegeztetőgép fog készülni egy nap alatt. A tegnap kihirdetett rendelet szerint mostantól a szlovén állampolgárok is beléphetnek az ország területére hatósági házi karantén nélkül, valamit fordítva. Egy hétvégére az autós könnyűzenei koncertek megtarthatók, valamint a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezések is. 10 763 ember van hatósági házi karanténban, rémhírterjesztés ügyében 110 eljárást indítottak.

Újságírói megkeresésre elhangzott:

  • Közeledik a gyermeknap, Müller Cecília szerint bízni kell a jó időben, ezeket a rendezvényeket jellemzően szabadtéren tartják. A nem egy házatartásban élőknek tartani kell a távolságot, fontos a higiéniai lépések betartása. Azt javasolta, hogy a szülők vigyenek magukkal fertőtlenítő kendőt és törölgessék a gyerekek kezeit rendszeresen.
  • Csak egészséges gyermek menjen óvodába, akit egészséges szülő visz — mondta a tisztifőorvos az óvodák újranyitásával kapcsolatban. Az intézmények fertőtlenítő takarítása megtörtént.
  • Bujákon 11 új fertőzöttről tudnak, 2 beteg kapcsán a kontaktuskutatással és felismeréssel regisztrálták a betegeket. Különleges intézkedésekre nem készülnek. Jelenleg 5 személyt ápolnak kórházban. Egy fő enyhe tünetekkel otthon lábadozik. Az egyik fertőzött egy intézményben dolgozik, így még alaposabban szemmel tartják az esetleges új fertőzéseket.
  • Olyan rossz minőségű védőfelszerelések érkeztek az Európai Bizottságtól, hogy azokat vissza kellett küldeni.
  • Müller Cecília szerint a budaörsi önkormányzat csak gyorsteszteket végzett, és az az öt fő, aki azzal pozitívnak bizonyult a helyi bölcsődei dolgozók közül, a hatósági tesztelésen már negatív lett. Müller szerint az óvodák megnyitása előtt enm szükséges letesztelni a dolgozókat, a legfontosabb, hogy csak egészséges gyerekek menjenek közösségbe.

Kiemelt kép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.