Közélet

Révész Máriusz: 30 fokban biztos nem lehet megmaradni egy lakótelepi lakásban

Nem tartja jó ötletnek, hogy lezárják a mozogni vágyó emberek elől a főváros nagyobb zöldfelületeit, de sorban kapja a panaszokat a kerékpárutak önkényes lezárása miatt is az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz egy hónapja tűnt fel Orbán Viktor Facebook-videójában, mint akciócsoport-vezető, azóta is heti háromszor jár ülésezni a Karmelita kolostorba. Az egészségügy viszont ilyenkor nem kerül szóba. Az interjú múlt szerdán készült.

Egy kormánybiztos, aki a hazai turizmusért felelős, miért kerül be a járványügyi védekezéssel foglalkozó kormányzati munkába?

Bevallom, engem is teljesen váratlanul ért a felkérés. A munkatársaimmal rengeteget dolgoztunk az aktív életmód lehetőségeinek kiszélesítéséért, a járvány miatt néhány projektünk mégis elég rosszul alakult. A helyi önkormányzat például megakadályozta a szentendrei kerékpáros híd építését, le kellett mondanunk a Giro d’Italiát is, és épp azon gondolkodtam egyik este, hogy egy kicsit nyugalmasabb időszak várható, mert az „aktív Magyarország” projektekkel lassabban tudunk majd haladni, de akkor csengett a telefonom. A Miniszterelnökség vezetője, Gulyás Gergely hívott, hogy hamarosan megalakul egy tizenegyedik akciócsoport, amely az önkéntességért és az adományozásért felel majd, és Orbán Viktor miniszterelnök engem szeretne felkérni a vezetésére.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Pénzt és embereket is kapott a csoport létrehozásához?

Az volt a kérés, hogy ha lehet, akkor az akciócsoport működtetését saját erőforrásból oldjuk meg. A kormánybiztosság és az Aktív Ökoturisztikai Fejlesztési Központ munkatársai közül sokan vállalták, hogy a saját munkájuk mellett ebben is segítenek. Szerencsére sokan jelentkeztek olyanok, akikkel az elmúlt években együtt dolgoztunk. Azt mondták, hogy a járvány miatt sok munkájuk kiesett, és ebben a feladatban önkéntesen szívesen segítenének nekem. Így aztán dolgoznak az akciócsoportban a Giro szervező bizottságából, az Ötpróbától, sőt nagyobb cégek vezetői is folyamatosan segítenek.

Az akciócsoportok is belefolynak az operatív törzs munkájába? Milyen szerepük van ezeknek az Orbán Viktor körül működő szervezeti egységeknek?

Az operatív törzs ülésein mi nem vagyunk ott. Az akciócsoport-vezetők külön tartanak heti háromszori rendszerességgel összejövetelt a Karmelita kolostorban a miniszterelnök úrnál, ahol általában jelen van mind a tizenegy vezető. Beszámolunk a munkánkról, és felvetjük a problémákat.

Ez egyfajta beszámoltatás, vagy tényleges szakmai viták és döntések is vannak ezen a fórumon?

Mindenkinek megvan a saját feladata, ezen a fórumon pedig elmondhatja, hogyan áll, mi történt az előző két napban. Ha valamilyen problémája akadt, akkor azt is itt beszéljük meg. Sokszor a kormányülés elé is bekerül olyan ügy, ami az akciócsoport-vezetők ülésén vetődött fel. A miniszterelnök úr ezekről az ülésekről néha a Facebookján is meg szokott emlékezni.

Igen, elég nagy feltűnést keltett Orbán Viktor akciócsoportos videója. Az akciófilmes dizájnnal mintha azt akarta volna sugallni, hogy a járványhelyzetben ez a grémium viszi a főszerepet.

Nem, a kormányülések rendje ettől még nem változott, de a közigazgatási államtitkári értekezlet, a gazdasági és stratégiai kabinet is pontosan olyan rendben ülésezik, mint eddig. Az akciócsoportoknál csak a járvánnyal kapcsolatos speciális ügyek megbeszélése történik.

Akkor a járványhelyzet legfontosabb témájáról, az egészségügy átszervezéséről is vitatkoztak nyilván az üléseken.

Nem, az operatív törzs tevékenysége teljesen elkülönül a mienktől. Az egészségüggyel mi nem foglalkozunk.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

De ott vannak a tűzvonalban, gondolom, az átlagpolgároknál jobban értesültek ezekben ügyekben. Önnek mi a megfejtése, miért kellett felszabadítani 36 ezer kórházi ágyat, és hazaküldeni sok beteget?

Csak a hivatalos álláspontot tudom ebben a kérdésben megismételni: sok országban láttuk, hogy a járvány akkor okozott igazán nagy bajt, amikor a kórházi kapacitásokat túllépte a betegek száma, és a rendszer túlterheltsége miatt jelentősen megugrottak a halálozások. Szerintem bölcs dolog a legrosszabb forgatókönyvre készülni.

Nyilván így lenne, ha lenne ilyen járványügyi forgatókönyv. De 36 ezer beteget vizionáló szakértői anyagról eddig még nem hallottunk.

Ezzel a kérdéssel tényleg nem foglalkoztunk.

Támogathatónak tartja azt az ellenzéki javaslatot, amely százmilliárdos extra bevételhez juttatná a járványügyi alapot az állami közbeszerzéseken korábban óriási bevételekhez segített cégek és a milliárdosok megadóztatásával?

Az ellenzék javaslatai sokkal inkább politikai célokat szolgálnak, mint valós megoldásokat. Biztos vagyok benne, hogy a nagy cégek meg fogják találni a módját, hogy segítsenek, sőt, már eddig is többen közülük nagyon komoly felajánlásokat tettek.

Nyilván ez sem kicsi tétel, de az ellenzék százmilliárdos bevétellel számolt az adójavaslatukkal. Az önkéntes adományozás és a politika viszonyával függ össze az a kérdés is, amelyet a napokban Szijjártó Péter külügyminiszternek is feltettek. A vezető politikusok, a kormány tagjai több nyugat-európiai példa ellenére miért nem ajánlják fel a fizetésük egy részét a védekezésre? 

Ezt nagyon sok képviselőtársunk pártállástól függetlenül megtette vagy megteszi. Egységes felajánlásról eddig nem született döntés.

Az adományozási akciócsoport weboldalán pénzt is fel lehet ajánlani a rászorulók segítésére. Ezen a csatornán mekkora összeg folyt be az elmúlt hetekben?

Kezdetben annyi és olyan sokféle felajánlás érkezett be minisztériumokhoz, politikusokhoz, hogy márciusban muszáj volt valamilyen szervezeti formát találni az adományozásnak. Lényegében ezért állt fel az akciócsoportunk. Annak érdekében, hogy áttekinthetőbben, kezelhetőbben történjenek a felajánlások, létrehoztuk a segitunkegymasnak.hu oldalt, amit természetesen önkéntes munkában, ingyenesen készítettek ugyanúgy, mint a reklámfilmet, amit gyakorlatilag a teljes média az ATV-től az RTL Klubon és a TV2-n keresztül a Hír TV-ig ingyenesen sugárzott. Talán soha nem volt ilyen széles összefogás Magyarországon! A segítő munkában oroszlánrészt vállal a hat ismert nagy karitatív szervezet, elsősorban ők azok, amelyek a segítséget eljuttatják a bajbajutottaknak. Ők veszélyhelyzetben egy közös számlaszámot és adományozó telefonszámot működtetnek (1357), amire eddig 240 millió forint gyűlt össze. Ez azonban csak kis része a felajánlásoknak, hiszen például a Docler több mint 200 millió forint értékben ezer laptopot vásárolt a szociális intézményekben élő gyerekeknek, a CaliVita 60 millió forint értékben biztosított vitaminokat a rászorulóknak, több bank is 50–100 millió forint értékű felajánlást tett, és a sort még nagyon hosszan lehet folytatni.

Meglehetősen szokatlan húzás volt, hogy bicikliket osztottak az egészségügyi dolgozóknak. Milyen volt a fogadtatása?

A több mint ötszáz vándortáboros kerékpár felajánlása az egészségügyi dolgozók számára mindkét énem, a kormánybiztosi és az akciócsoport-vezetői számára is kedves. A kerékpározással az egészségügyi dolgozók elkerülhetik a tömegközlekedés használatát, egyúttal az autózást is kiválthatják vele, sőt a Szent László kórházban a telephelyek között is tudják használni. A bringákat nemcsak Budapesten, hanem több vidéki kórházban is biztosítani tudjuk az orvosok, nővérek számára.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Akkor most az aktív Magyarország kormánybiztosi énjét kérdezem: mi a véleménye arról, hogy az utóbbi hetekben a fővárosban és vidéken is egyre több helyen zárják le a zöld területeket, sőt a kerékpárutakon még az átmenő forgalmat is tiltják a karanténra hivatkozva?

Én négy, 10 és 16 év közötti fiúval vagyok otthon mostanában, akiknek hetente 4 edzésük és 5 testnevelés órájuk marad el a kijárási korlátozás miatt. Elég nehéz a dolgunk, különösen a feleségemnek, pedig egy nagy kertes házban lakunk. A járványhelyzet még biztos, hogy jó darabig eltart majd, ezért végig kell gondolni, miként teremtsük meg a feltételeit annak, hogy biztosítani lehessen a szabad levegőn való mozgás igényét is. Én nem hiszem, hogy hasznos, ha bezárjuk a nagyobb zöldfelületeket. Így kisebb területekre kényszerülnek az emberek, ahol sűrűbben lesznek. Szerencsére Kőbányának bölcs polgármestere van, nem záratta le sem az Óhegy parkot, sem a Sportligetet, az emberek nagyon fegyelmezetten betartják az előírásokat, a futók nagy ívben kerülik egymást, nincsenek csoportosulások. Ezért nem tartom jó ötletnek a Hajógyári-sziget és a Margitsziget lezárását, a melegebb idő beköszöntével inkább növelni kellene a felületeket, mert 30 fokban biztos nem lehet hetekig megmaradni egy lakótelepi lakásban.

Az elmúlt napokban a Magyar Kerékpárosklub és Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség is felszólalt az ellen, hogy egyes önkormányzatok vezetői – élve a különleges jogosítványukkal – aránytalanul korlátozzák a kerékpáros közlekedést. Ön is foglalkozik a biciklis korlátozásokkal?

Nagyon sok panasz érkezett hozzánk azzal kapcsolatban, hogy egyes települések nem engedik át a kerékpárosokat. Budapestről alig lehet kibiciklizni, több helyen Eurovelo nemzetközi kerékpárutat is lezártak. Ezt minden szempontból aggályosnak tartom. Májusban jön a melegebb időszak, hiába fegyelmezett a magyar társadalom nagy része, ha nem lesznek meg a mozgás feltételei, az csak ront a helyzeten.

Megítélése szerint a kerékpározás a járványhelyzet miatt elrendelt korlátozások ellenére is akceptálható módja a lakáson kívüli testmozgásnak?

Müller Cecília országos tiszti főorvos is azt nyilatkozta, hogy a gyaloglás és a kerékpározás a feltételek betartása mellett kívánatos mozgásforma. A kerékpáros szervezetek közös kampányba kezdtek, aminek az a mottója, hogy maradj otthon, de ha menned kell, bringázz.A járvány, a nagyon sok negatív következménye mellett, a városi kerékpározás térnyerése szempontjából egy lehetőség. Miközben a tömegközlekedés és az autózás visszaesett, és sokan dolgoznak otthonról, a közben a számlálók szerint a kerékpáros közlekedés növekedett Budapesten. Ez egyébként más európai városokra is igaz. Remélem, hogy azok az emberek, akik a járvány miatt ültek át kerékpárra, miután megtapasztalták ennek a szépségét, gyorsaságát és közérzetjavító hatását, a veszélyhelyzet elmúltával is maradnak majd a biciklinél. Közben egyébként épülnek a kerékpárutak, és több mint 20 turistaház felújítása is folyamatban van. Munkatársaimmal közben azon is dolgozunk, hogy a korlátozások feloldása után legyenek új lehetőségek a hazai aktív turizmusban: végre készülnek a kikötők a Tiszán, a Bodrogon, és előkészítjük a hazai aktív turizmus fellendítését szolgáló kampányunkat is.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik