Orbán: a bajban is barátok magyarok és türkök

Nagypénteken a Türk Tanács tagállamainak vezetőil egyeztetett a magyar kormányfő.

Nem sokat pihen a kormányfő és a külügyminiszter. Szijjártó Péter éjszaka még a CNN műsorvezetőjét tette helyre, Orbán Viktor az állami rádióban kezdett, majd mindketten részt vettek a Türk Tanács digitális csúcsértekezletén, tudatta a miniszter közösségi oldalán. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke később arról tájékoztatta az állami hírügynökséget, hogy a videokonferencián  nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-világjárvány elleni közös védekezés.

A csúcstalálkozón a vezetők (köztük Recep Tayyip Erdogan török, Ilham Alijev azeri elnök) a fertőzés ellen nemzeti szinten hozott intézkedéseiket osztották meg, döntöttek a kereskedelmi kapcsolatok folyamatosságának biztosításáról, áttekintették az együttműködés lehetőségét az egészségügyi ágazatban. Abban is megegyeztek, hogy kölcsönösen segítik a tagállamok területén ragadt állampolgáraikat.

Orbán Viktor megismételte, hogy a közös kulturális örökségből adódóan a magyarok testvérként tekintenek a türk népekre. A kormányfő megköszönte az üzbég és azeri partnerektől kapott adományokat. Üzbegisztán 150 ezer egészségügyi maszkot adományozott, Azerbajdzsán pedig 10 ezret.

A kormányfő hozzátette: Kazahsztánt is köszönet illeti, mert lehetővé tette, hogy a Kínából hazatérő, a magyar kormány által megrendelt orvosi eszközöket szállító repülőgépek feltankoljanak fővárosában. Orbán Viktor arra is kitért, hogy Törökország az exportkorlátozások dacára engedélyezte 8 tonna, maszkok alapanyagaként használatos textil, valamint kézfertőtlenítő gél Magyarországra szállítását.

Ahogy a magyar mondás tartja: bajban ismerszik meg igazán a jóbarát

– fogalmazott Orbán Viktor. A türk nyelvű államokat tömörítő Türk Tanácsnak tagja Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán. Magyarországnak 2018 óta van  megfigyelői státusza a tanácsban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.