Orbán: 7500-8000 lélegeztetőgép is kellhet majd

A kormányfő önuralomra intett mindenkit, szerinte az a legerősebb fegyver.

Orbán Viktor az állami rádiónak adott nagypénteki interjúban azt mondta a mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom. Ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez működik.

A kormányfő közölte: a kijárási korlátozás meghosszabbítása ügyében nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.

Orbán Viktor a járványról azt mondta, látja, hogy vannak olyan országok, amelyek már „kifelé kandikálnak”, ő viszont még nem látja „a fényt az alagút végén”. Magyarország szempontjából laboratórium Ausztria, ahol Olaszországhoz való közelség miatt minden hamarabb megtörténik, mint nálunk. Ezért figyelik, hogy az osztrákoknak milyen lépés vált be, melyik nem, ezek értékelése után szabad hasonló járványügyi intézkedéseket hozni.

Azt mondta, a járványt egyelőre sikerült lelassítani, de arra kell készülni, hogy lesznek tömeges megbetegedések, hiszen azokat eddig egyetlen ország sem úszta meg. Akkor már 7500-8000 intenzív ágy és lélegeztetőgép kellhet. Békeidőben 2000 ilyen gép van, és ahhoz személyzet,ezért a gépeket kezelni képes orvosok, ápolónők számát is növelni kell.

Orbán Viktor immár sokadszor azt mondta, a gazdaságvédelmi intézkedések fő célja, hogy amennyi munkahelyet a koronavírus tönkretesz, annyit teremtsenek, mert nem szeretne visszatérni a  segélyalapú gazdasághoz. Az volt a cél az elmúlt években, és ez marad jövőben is, hogy az ország a saját lábán álljon, pénzügyileg ne legyen sérülékeny akkor se, ha válságba kerül az európai gazdaság. Arra szerinte van esély, hogy a magyar gazdaság néhány hónap múlva egyenesbe jöjjön.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.