Közélet koronavírus

„A vészhelyzetben segíteni kellene” – áprilistól fizetniük kell a közös költséget az óbudai önkormányzati lakások bérlőinek

Sok ember elvesztette a munkáját, sok a kisnyugdíjas, aki 70-80 ezer forintból él. Ebben a vészhelyzetben segíteni kellene, és nem tönkre tenni még jobban az embereket

– ezt írta Mária azután, hogy megmutatta azt a levelet, amelyet a III. kerületi önkormányzattól még február végén. Ebből a levélből tudta meg, hogy a lakbéren felül a közös költséget is fizetni kell április végétől.

Az Óbudai Vagyonkezelő egészen pontosan arról tájékoztatta őt, hogy a közös költség felújítási alapot meghaladó része (a szociális lakbért fizető bérlő kivételével) a bérlőt, azaz a lakáshasználót terheli.

Ez az önkormányzati lakásban lakó Máriának áprilistól 12 ezer forint plusz költséget jelent.

Vagyis a 38 ezer forintos lakbér helyett 50 ezret kell fizetnie, és a rezsit, ami úgy 30 ezer forint. Így jóformán egy fillérje sem marad a 95 ezer forintos nyugdíjából.

Kérdésünkre, hogy van-e, aki segíteni tud neki, Mária azt válaszolta, hogy

télen dolgozom napi pár órát, és abból finanszírozom a nyári hónapokat, a lányom pedig segít ennivalóval. De 43 év munka után ennek nem így kéne lennie.

Hozzátette, sajnos sokan nála is rosszabb helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány miatt, a házban is több olyan család él, ahol két gyereket nevelnek, és a szülők elvesztették a munkájukat.

1600 lakás bérlőjét érinti

Megkérdeztük a DK-s Kiss László vezette óbudai önkormányzatot, hogy mikor döntöttek az emelésről és hány embert érint. Válaszukból az derült ki, hogy a veszélyhelyzet következményeit enyhítendő több intézkedést is hoztak, de a közös költség átterheléséből nem engednek.

Mint írják, egy február 20-i döntés nyomán kell állniuk áprilistól a költségelvű lakbért fizetőknek a lakás közös költségét. Hangsúlyozzák, hogy ez a költségelvű bérleti díjas lakásokra vonatkozik, a piaci alapú bérletek esetén korábban is így volt, a szociális alapú bérlemények közös költségét pedig továbbra is az önkormányzat fizeti. Ugyancsak az önkormányzat fizeti (minden bérlakástípus esetében) a lakások után a társasház felújítási alapjába tartó összeget.

Az önkormányzat válasza alapján a III. kerületben 1600 család él költségelvű bérleményben.

Költségelvű lakbér

Költségelvű lakbért az alábbi jogosultsági feltételek fennállása esetén lehet meghatározni:

 

  • nem egyedül élők esetében a havi egy főre jutó jövedelem 91 200 és 168 150 forint között van;
  • egyedül élők esetében a havi jövedelem 105 450 és 196 650 forint között van;
  • egyedül élő, nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő esetén, illetve ha a háztartásban fogyatékos vagy egészségkárosodott személy él, a havi egy főre jut jövedelem 114 000 és 208 050 forint között van.

A veszélyhelyzet következményeinek enyhítésére Óbudán két új szociális támogatási formát vezetettek be, amit a járvány miatt munkájukat elveszítők vagy fizetést nem kapók igényelhetnek:

  • a veszélyhelyzeti lakbértámogatás kamatmentes visszatérítendő támogatás, amit a lakbér megfizetésére lehet fordítani,
  • a veszélyhelyzeti krízistámogatás pedig egyszeri, nagyobb összegű, vissza nem térítendő rendkívüli juttatás.

Puskás Péter fideszes képviselő az önkormányzati rendelet módosításáról februárban azt mondta: rossz ötletnek tartják a változtatást. Számításaik szerint az 1600 lakás után ez összesen évente 192 millió forint jelent, ennyit kell majd a bérlakásban lakóknak pluszban fizetniük.

Kiemelt kép: Csanádi Márton /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik